Kálváriajárásom néhány nappal ezelőtt kezdődött, mikor is egy kedves barátom merő jószándékból megajándékozott egy csomó házi zöldségfélével, melyek többsége komoly értéket képviselt a szememben (úgy, mint paradicsom, különböző hagymák, krumpli), de legnagyobb megdöbbenésemre mindezen jóságok mellett kaptam egy méretes cukkinit is! Gyermekkorom óta meglehetős viszolygással viseltetek a tökfélék iránt (cukkini, padlizsán, patiszon), olyannyira, hogy már a gondolatuktól is heveny hányinger kezd kerülgetni, így egy darabig nem tudtam mitévő legyek - azt leszámítva, hogy a barátommal kénytelen-kelletlen, a jövőben mindenféle kapcsolatot meg kell szakítanom -, elvégre ételt mégsem dob ki a tisztességes magyar ember!

Nem telt bele egy hét - és ugyan ennyi álmatlan éjszaka - de megszületett a döntés, egy életem, egy halálom, ebből bizony valamit készíteni fogok, ha ehető étel nem is, ez a poszt legalább biztosan kisül belőle! És tényleg.

bulgur1.JPG

Mindenek előtt forró vízbe áztattam 1 dl bulgurt ( Ismeretterjesztő kitérő következik: A bulgur tulajdonképpen gabona, csak míg azt kilónként nem egész 60 forintért jegyzik az árútőzsdén, addig ezért 1200 forintot kérnek el. Értem én, hogy pártunk és kormányunk el van foglalva az energiamultik sanyargatásával, de nem ártana végre a szemérmetlen extraprofitot zsebre tevő bulgurimportőröknek is a körmére nézni... zárójel bezárva ), lefedtem az edényt, majd húsz percre állni hagytam. Eközben kikapartam a cukkini belsejét, a magok mentek a kukába, a "húsát" pedig összekevertem egy konzerv gombával, egy felszecskázott újhagymával és mindenféle fűszerekkel. Ekkor elkezdtem pirítani négy csík szalonnát, majd az imént alkotott matériát hozzá öntve 10 perc alatt raguvá sütöttem az egészet

bulgur2.JPG

A ragut összekevertem a már kihűlő félben lévő bulgurral, és az egészet beletömködtem a cukkinibe. Sajtot reszeltem reá, majd a cukkini fedelét visszahelyeztem mindezek üstökére, utolsó momentum gyanánt pedig fél órára béhelyeztem a 180 fokra előmelegített alul-felül sütőbe. A végeredményt alább megtekinthetitek. 

bulgur3.JPG

 

Elegánsnak tartottam megörökíteni, mielőtt a kutyám köszöni szépen...

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr875532142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.25. 01:03:06

Jó lett a poszt, kaját meg majd látsz, ha lesz nőd!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.25. 01:08:30

@megszokács:

Nem tudsz a lelkembe tiporni, hisz ezt én sem tekintem emberi fogyasztásra alkalmas eledelnek!

Nőm meg akkor lesz, ha anyád végre ott bírja hagyni apádat. De sajnos szánja szegényt!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.25. 01:27:44

@"the dragon": Nekem azt mondta, elég nagy a lelke kettőtöknek is!

Amúgy meg a cukkini egy olyan növény, amit kivételesen nem szabad megérni hagyni. Kölökkorában kell leszedni, hogy zsenge legyen. Ebből a tuskóból nem csoda, hogy csak sanyarú sorsra érdemes kaját csinálsz, mivel hogy túlérett cukkiniből háromféle kaját lehet főzni:

1. Szétplöttyedt rántott cukkinit
2. Szétplöttyedt grillezett cukkinit
3. Töklecsót!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.25. 01:36:00

@megszokács:

Ja, a lelke is, arról nem beszélve, hogy bírja a double penetrationt. Csak vigyázz mit büfög fel, miközben épp csókot lehet ifjúi homlokodra!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.25. 01:43:42

@"the dragon": Általában cukkiniszagú szokott lenni. Most akkor fogjak gyanút?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.25. 02:06:29

@megszokács:

Ja, ez annyit tesz, hogy leszopott egy helloweeni töklámpást! Is.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.25. 04:10:32

Nem lenne ez rossz kaja, ha tényleg kisebb csónakokba töltöd a cuccost és nem rakod rá vissza a fedelet, hogy a sajt megpirulhasson.
A bulgurkertészek viszont tényleg svindlerek, de csak a búzákon nyerészkednek!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.25. 08:39:16

aki a cukkinit nem eszi az csak a Gyurcsányi beépített embere lehet ja és nem kap a végén zsannamannát, amúgy szerintem egy kis darált húst elbírt volna, hogy színe is legyen ne csak szaga

szanalmas 2013.09.25. 11:37:41

A fűszerekért, a szalonnáért és a gombáért kár volt, a többi meg amúgy is kukába való, jó döntés volt, és még a blog is gyarapodott. Apropó, hol lehet venni ilyen műanyag hagymát, rohadt jól mutatna minden képen, bizisten még a Rákóczi túrós alapanyagokkal is összefotóznám!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.25. 15:38:12

@ripők:

A cukkini mérete adatott volt, az pedig nyilvánvaló, hogy önszántamból nem veszek se ekkorát, se kisebbet!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.25. 16:16:11

@"the dragon": Ahhoz képest nem is olyan szar, hogy honnan van!