Rétes

2014.03.19. 14:34

 

Hegyek-001.jpg

 

Hozzávalók:

1 kg liszt

5 dl víz

1 evőkanál ecet

2 tojássárgája

1-2 mokkáskanál só

 1-2 evőkanál olaj ( ha már kidolgoztuk a tésztát, akkor tesszük hozzá)

Valamikor, kezdő koromban 30 dkg liszttel olvastam az egy adagot, de mivel nem szeretek méregetni, leegyszerűsítettem magamnak az összetételt, így lett a mérce az egy csomag liszt egy kiló, miből három cipót fogok készíteni.

Sima lisztet használok. Egyszer próbáltam réteslisztből, többé sosem tenném. Nem tudom mért hívják réteslisztnek? Én átkeresztelném nokedlilisztnek, vagy piskótalisztnek. Ezekhez kiváló, de rétesnek szerintem alkalmatlan.

A liszttel meg is volnék.

A víz problémásabb, mert bár egyéb recepteknél utalunk a rétestészta állagára, gondolok itt a leveles tésztákra, de kérdem én, milyen alapon vesszük ezekhez a tésztákhoz etalonnak a rétes tésztáját a mai korban, mikor nylonzacskóban árult lapokból készül a gyors sütemény, minek nagyjából annyi köze van a réteshez, mint az UHT-s tejnek a tejhez, megsülve pedig úgy néz ki, mink az égetett selyempapír? Honnan tudhatná a ma embere ennek függvényében, milyen a rétestészta állaga?

 

Mit mondhatnék akkor, mennyi víz is kell 1 kg liszthez? Hozzávetőlegesen 5-7 dl,majd menet közben ki fog derülni. Gondolom, a nokedli sűrűsége ismerős mindenkinek. Ettől keményebbnek kell lennie a mi tésztánknak!
Készítek hát egy edénybe inkább több langyos vizet a szükségesnél, legyen csak kéznél!

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk!!!!!

Nem felejtettem az ujjam a billentyűn. Akár a sor végéig is mehetnének a felkiáltójelek, annyi hangsúly van az alaposságon.

 

Előbb legyen sima, majd hólyagos!

Váljék le az edényről és a kezünkről

Érezzük a tésztát!

 

Még nincs benne olaj, de egyszer csak azt érezzük, simogatja kezünket. Kisajtoltuk a lisztből a benne rejlő zsiradékot. Ha elértük ezt az állagot, akkor nem kell aggódni, megtettünk mindent annak érdekében, hogy nyújtható legyen a rétesünk.

 

Jó elárulom, én mikor úgy gondolom, már jó, akkor még rádolgozom egy kicsit, no nem azért, mert nem fáradt még el kezem, nem is azért, mert nem untam még meg gyúrást, pusztán azért, mert így nyugodtabb vagyok, hogy az előre elkészített töltelékekhez nem kell kitalálni valami mást, mert a tészta bemondja az unalmast, és öntörvényűvé válik, mert akkor nyújthatom én egyik oldalon, ő a másikon visszaugrik, és ezen az sem segítene, ha leszögelném, mert még bele sem verném a szöget, máris szakadna, amint a szög hegye a tésztát érintené.
Most hozzádolgozhatunk pár kanál olajat, és ha ezzel is megvagyunk, elosztjuk háromfelé a mennyiséget, és az előre elkészített lisztezett deszkára helyezzük a cipókat egymástól távol, gondolván arra, hogy legyen helyük terjeszkedni, akár a kelteknek, majd megszórjuk a tetejüket liszttel, és konyharuhával letakarjuk.

 

Az elkövetkezőkben nem kell mindenben követnetek. Feltételezem, lehet akkora konyhátok, miben körbe tudtok járni egy asztalt. Nekem nincs, ezért nálam indul a buli. Keresek hát valami zenét. Fenyőmiki pont megfelel.

 

 

Felcsavarom a szőnyeget. Az étkezőasztalt középre teszem, a dohányzóra a gyúródeszkán a cipók pihennek, mellette tálkában liszt, ami kell az abroszhoz minden egyes  nyújtás előtt, másik tálban olaj, mert olajos kézzel fogom nyújtani a tésztát, és locsolni is kell, a padon felsorakoztatom a sütőpapírral bélélt tepsiket, a töltelékeket. Legyen kéznél evőkanál, kés! Nem árt, ha van konyhai kéztörlő, és feltétlenül kell egy abrosz, ami nagyobb az asztalunknál!

 

Ja, és még valami! Egy pár papucs, ami szobaajtón kívül legyen, orrával kifele nézve!

 

Most már lisztezhetem az abroszt. Biztosan szóródik a földre is, mert a lelógó részeket is meg kell szórni, bízván abban, hogy jó tésztát gyúrtunk, és le fog lógni az asztalról. (A váltópapucsot ezért készítettem ide, mert bár ha kisül a rétes, úgyis nagytakarítást kell csinálni a szobában, mivel mindent lepni fog a liszt, legalább ne járkáljam össze az egész lakást lisztes lábbal.)

 

Egy pillantás a tésztára.

 

Cipó.jpg

 

Ott maradt a kezem árnyéka, ahogy megnyomtam, hogy megnézzem, eleget pihent-e? Sajnálom, rétesezzek is, meg fotózzak is? A kettő együtt körülményes.

 

Jó lesz ez már!

 

Beolajozom a kezem, a kézfejem is, úgy emelem át a terítőre.

 

Kezd.jpg

 

Mindig ügyelek rá, a kezem ne ragadjon a tésztához! Régebben lisztes kézzel csináltam, az utóbbi években inkább olajozom. Mindegy, a lényeg, hogy ne ragadjon!

 

Szépen, körbehaladva, mindig alkalmazkodva a tésztához, amerre nyúlni akar, arra nyújtom, mert különben elszakadna.

 

Kinyújtva.jpg

 

A lelógó, vastag részeket egyik kezemmel a másikra feltekerve leszedem, amit a következő szélekkel összedolgozom, és pihentetés után felhasználhatok, ha marad hozzá töltelék.

 

Meglocsolom a tésztát olajjal, és mehet rá a töltelék. A lelógó részeket az abrosz sarkait fogván, határozott mozdulattal felhajtom a töltelékre, majd lehet feltekerni.

 

Nem fogok átmenni az óvodások műsorába, elénekelni a "tekeredik a kígyó, rétes akar lenni"-t, mert nem megy a tviszthez! Pörög még a zene. Épp most tapostam el egy szem meggyet, a gondolom, előttetek is ismerős tánclépéssel. Már csak az kéne, hogy a tésztát is úgy nyújtsam, mint ahogy nagybátyám tanította a kézmozdulatokat: képzeljem, hogy törölköző van a kezemben, és húzogatom hátul, a derekamon! Hát, nem teljesen ilyen mozdulatok kellenek rétes nyújtáshoz, mint a tvisztelésnél, bár hasonlóak.

 

Szélek.jpg

 

Jó, hogy behoztam a kést! Most szükségem van rá, mert el kell vágjam háromba, hogy beleférjen a tepsibe.

 

Tepsis.jpg

 

Íme a meggyes. Természetes a tetejéről se sajnáljuk az olajat!

 

Nem beszéltem a töltelékekről. Legyen szabadon választott!

 

A kezdő képen van túrós, meggyes-mákos, krumplis, húsos, brokkolis, és egy vegyes: a krumpli, brokkoli, és hús maradék egyvelege, ami igen ízlett, bár a véletlen műve, hogy mindenből épp ennyi maradt. Jól van, azért túró, vagy mák maradékot nem tettem volna hozzá!

 

Lehet most már sütni, sorban, ahogy készül.

 

Ha kisült minden, lehet szeletelni.

 

Azt nem mondom el, mennyi mosogatnivaló van utána, mert még elvenném a kedveteket a rétessütéstől! 

Amennyire ismerlek benneteket, nem vagytok édesszájúak, ezért a záróképnek a húsosról gondoltam egy közeli fotót, amit darált húsból készítettem úgy, mint a pörköltet.

 

Parancsoljatok!

 

Tányérom.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr815869623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 14:37:02

Nem véletlenül veszik ki a rétessütés hagyománya sem a hétköznapokból... Fasznak szarakodni vele annyit, mikor a túró meg a hús ehető üresen is!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 14:51:52

@szanalmas: Ha tudnád, milyen szar kipiszkálni a rétestésztából a húst, hogy ehess végre, nem mondanál ilyen baromságokat!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 14:54:45

Egyébként _természetesen_ ez a legjobb rétes, ami valaha készült, hiszen porhanyánk csinálta, de lássuk be: jó rétest sütni olyan, mintha paraolimpián érnénk el sikereket! Eszembe jutott egy másik példa is, de azt csak Lédi értené, úgyhogy megtartom magamnak!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 14:58:46

@szanalmas: Puding. Valamikor teszek vaníliást a túrósba.

spájdernecc 2014.03.19. 14:59:37

no, ez már teljesítmény
és persze hagyományosan női munka

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:01:37

@megszokács: Neked biztosan a legjobb, mert csak olyat ettél, amit én sütöttem.
Nekem is a legjobb, mert és is csak az enyémből ettem, mióta déditől megtanultam.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:05:53

@porhanyós: Rágalom! Ettem fornettiset is. Legalábbis azt mondták rá, hogy rétes, abból gondolom, hogy az volt.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2014.03.19. 15:12:30

nincs fotó a meggyes-mákosról, pedig az volt a legeslegjobb - rögtön a húsos után!

@megszokács:
te kis buzi, egy kis szerény csülközés után már megmozdulni sem tudtál, nemhogy rétest piszkálni!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:13:53

@LadyCarambole: Inkább virítsd a képeket, hogy megírhassam a posztot végre! Úgy járunk, porhanyós után szancsó is beelőz!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:14:42

@LadyCarambole: Csináltál róla fotót, nem?
Egyébként van a kezdőképen, balra, fent.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:16:13

@megszokács: Bárcsak előzne meg! Már ideje lenne, ha vágna egy kecskét, vagy hasonlót.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:18:16

@porhanyós: A kigondoltamon azt hazudta, hogy posztolni akart, csak friss a rétes. Jó kifogás!

Persze én is december óta írom a kacsakolbászos receptemet, lassan már nem is emlékszem, mit raktam bele...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:26:27

@megszokács:
Ha mindenki eszik a rétesből, hamar elfogy. Nyugodtam főzhet száni.

A sült kolbászon nem látszik, hogy mivel fűszerezted. Ez sem kifogás. Én is csaltam a fotókkal, nem egy időben készült minden, de úgy gondolom, ez nem ront a dolgon, legfeljebb azt bizonyítja, nem egyszer sütöttem rétest életemben.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:28:24

Azért az első képen látható egyidejű.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 15:30:13

@porhanyós: Dehogynem! Épp ez a gond! Ha látszana a remek fotóimon, hogy mivel is fűszerezhettem...

szanalmas 2014.03.19. 16:38:22

@porhanyós:

Olyat virítok hamarost, hogy na. Lepellerántós poszt lesz!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 16:55:37

@szanalmas: Szerintem borsós sertéspörkölt, de a köretben nem vagyok biztos, nokedli? Lehet, krumpli? Azt hiszem, nem én fogok rétest vinni neked.:-)

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:12:02

Az árgyélossát, ez brutális visszatérő poszt! Az édeseken kívül mind csócsálhatónak tűnik! Talán még egy tepszi káposztásssat is fel tudnék dolgozni.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:14:02

@szanalmas: Sündisznóragu Budapest módra, szotírozott burgonyával!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 17:15:07

@ripők: Nem akarlak elszomorítani, de nem káposztás, brokkolis, de megbolondítottam szalonnapörccel.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:18:02

@porhanyós: Vágom, olvastam, csak gondoltam adok pár tippet a későbbiekre. :)

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 17:21:17

@ripők: Volt már olyan is, épp nincs róla kép, de mondhatom, még másnap is azt büfögtem.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 17:26:00

@ripők: @porhanyós: Mondjuk a káposztás rétest nagyra értékeltem mindig is. Ha már rissz-rossz rétestészta, töltsük meg valami ehetetlennel, úgy nem sajnáljuk majd kidobni!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:27:16

@porhanyós: Szóval így készül... asszem mégsem kérek!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:34:32

@porhanyós: Asszeretném kérdezni, hogy fagyasztott rétestésztával vannak-e tapasztalatok és ha nem, akkor milyenek. Kényesen ügyelek ugyanis a bérelt ingatlan makulátlanságára.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 17:41:46

@ripők: Saját tapasztalat csak az általam készített, készre sütöttel van. Remekül mikrózható.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:46:05

@porhanyós: Akkor asszem, nekem kell a haladás pionírjaként megreszkérozni egy 200 Forintos beruházást. Tapasztalataimról természetesen beszámolok.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 17:50:33

@porhanyós: Lefolyik addig még pár Istentisztelet a Duna World-ön, de majd igyekszem.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2014.03.19. 20:22:11

@ripők:
ne fáraszd magad, még nekem se csináltak, pedig az a kedvencem!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 20:36:34

@LadyCarambole: Picinyem! A múltkor, mikor a maradék darás-meggyest kóstoltad, kifogásoltad, hogy mért nem raktam inkább tele meggyel. Akkor kellett volna mondanod a káposztát.
Egy biztos, én nem foglak kielégíteni soha.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 21:15:17

@ripők: Alkoholban a konyaknál megállnék.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 21:49:46

@porhanyós: Ossziánnal tessék csak a borzontorz magzattyának a szemét kiszúrni, addig meg itt egy gimiskorombeli pogó:
www.youtube.com/watch?v=qIDzPUt20F4

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 22:16:43

@ripők: Elmúltam már 13, az Ossian a múlté! Viszont elgondolkodtató, hogy porhanyám ugyan még Ossianon belül is szar számot linkelt, te viszont sikeresen alulmúltad!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 22:26:59

@ripők: Ne akard megtéveszteni anyámat! Serdülő koromban hallhatott elég metált, nem fog bedőlni a te neonzenédnek!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 22:27:27

@LadyCarambole: Sose kevés a rétes, legfeljebb nagy a pofád!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 22:28:53

@megszokács: Valójában nem is lehetett volna Ossziánon belül ennél távolabbra célozni és találni. Te botfülű fajankó.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 22:30:39

@ripők: Ötszáz jobb Ossian szám van, mint amit porhanyánk linkelt, de ebben ez a trükk!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.19. 22:38:16

@megszokács: Egy magadfajta, Budmilzsákos amishnak ezt kénytelen vagyok elhinni. Most viszont elhajcsizok, mint egy gőgicsélő, tündéri babuci.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.03.19. 22:42:30

@ripők: Publikus forrásokra alapozott, objektív és kikezdhetetlen véleményem megfelel mindenféle kihívásnak. Kár, hogy nem szembesítettél semmi ilyesfélével, mert örömmel aláztam volna szarrá az ellenérveidet!

szanalmas 2014.03.27. 21:31:36

"Aki nem lép egyszerre: az
KATONÁNAK NEM VALÓ!"