Töltött cukkini magyarosan

2014.06.28. 14:35

 

20140624173.jpg

 

Hozzávalók: tölteni való cukkini

 

20140624158.jpg

 

         darált hús
         vöröshagyma
         fokhagyma
         zsiradék
         főtt tojás
         őrölt paprika
         őrölt fekete bors
         kapor
         zöldbab
         rizs
         só

Dömpingszerűen érnek a tökfélék. Mondhatnám az évad ételének is ezeket a zöldségeket. A tökfőzeléken és a rántott patisszonon-cukkinin  kívül valami mást is kéne alkotni ezen alapanyagokból, nem mintha nem szeretnénk a rántott cukkinit rántott patisszonnal akár egész nap rágcsálni. Nem is a fogyasztását, inkább az elkészítését unom nap mint nap.

 

Mivel az idén bőségesen van a fent látott gömbölyű cukkiniből, minek magházát kivájva tölthetővé válik, ezért ezt fogom tenni. Hagyhatnám akár héjában, amint a gyengébbeknél szoktam is alkalmazni. Most meghámozva készítem. Maradt kevés mag ugyan, de nem zavaró,  hiszen zsenge  még. Egy részét csíkokra vágom, mert mint mondtam, van belőle bőven. Ez a töltelék részét fogja képezni. A többi marad egyben.  Megszórom sóval. Nem ízlés szerint, hanem rendesen, hogy jól ivódjon bele, és szedje ki jól a benne lévő levet, amit majd le fogok önteni róla, mielőtt a tölteléket belehalmozom.

 

Ezzel meg is vagyok. Most kezdhetem a töltelék készítését, minek fő alkotórésze a sertés darálthús, mit pörköltnek fogok megfőzni, mitől  igazán magyaros ízt fogok kapni. Ehhez a hagymával a szokásos módon járok el, majd mikor már majdnem kész, hozzáadva a fokhagymát, azzal még kicsit pirítom. Mehet a hús, mit fehéredésig hevítek. Ekkor teszem hozzá az Alföldről hozott paprikát, mert így biztos nem  keseredik meg. Most adom hozzá a csíkozott cukkinit, ami totálisan szét fog főni, mire a hús megpuhul, de pont ez a célom vele, mert  sűríteni fogja a szaftot. 

 

Itt jut eszembe, van egy maroknyi zöldbabom. Ezzel mit kezdhetnék? Még levesnek is kevés! Gondolok egyet, és beledobom a pörköltbe.  Ez az étel is egyszeri, megismételhetetlen lesz. Sebaj! Legtöbbször menet közben derül ki, mi fő ki a fazékból, persze vannak kivételek, a  hagyományos ételek, mint például a pörköltek,vagy a rántottcsirke, mert a megszokott ízek is kellenek!

 

Felkockázom a keményre főzött tojásokat, és a már majdnem kész pörköltalapba zúdítom. Kerüljön bele az elmaradhatatlan fekete bors! Felaprítom a kaprot, mivel a tökökhöz illik, de  mivel nem szeretném, hogy nagyon érződjék az íze, ezért éppen csak megmutatom neki azt.

 

20140624166.jpg

 

Óvatosan összekeverem. Rövidke ideig átforralom, és már mehet is a tepsibe készített cukkini félgömbökbe. Készítettem elő sajtot, hiszen szép és finom is, ha ráolvad a tetejére, mit oly sok elkészített töltött cukkinis képen láthatunk, de meggondoltam magam, visszatettem a hűtőbe. Jó lesz ez majd egy másik alkalommal, másik ételhez. Nem spórolásból, bár az sem elhanyagolható tényező. Egyszerűen azért, mert szerintem elrontanám a magyaros jelleget.

 

20140624167.jpg

 

Letakarom alufóliával és a sütőbe dugom 180 fokra, úgy fél órára.

Közben készítek hozzá köretet. Úgy gondoltam, a rizs menne leginkább hozzá, és mivel enyhén  kapros az ételünk, a párolt rizst is ezzel bolondítottam meg.

 

Nem volt szó mennyiségekről.

A cukkini nálam egy tepsinyi volt. Egy kiló húst daráltam hozzá, a zsírosabbjából. Három tojást  főztem. A marék bab nem oszt nem szoroz, elveszett az íze. Két-három  hagyma, ennyi gerezd fokhagyma. Paprikát, borsot belátásotok szerint. Sót ízléseteknek  megfelelően, vagy, ha az  egészséges életmód hívei vagytok, sótlanul, de megjegyzem, a fűszerek,  így a só is, kihozza az  ízeket, ha eltaláljuk a megfelelő mennyiséget, mielőtt dominálna bármelyik is. A kaporról nem beszélek. Tudom, sokan nem szeretik. Elhagyhatja, aki úgy gondolja, de az megint egy másik étel lenne.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr346438341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 18:35:10

Hát, itt nincs hova hátrálni, ez bizony kurvafinom lehet. A sajtos lamentálás is helytálló, bár én megkutyálltam volna magam, el nem rontja.
10 pontot adok.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 18:54:33

Most látom csak. Kapor. Hát nebassza meg a jóélet, azt a koviubiba köll, naccsád!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.28. 19:15:18

@ripők: Koviubiba kapor? Mi a fasznak, ember? A koviubiban már eleve benne van, nem kell rakni bele!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 19:20:20

@megszokács: Remélem, nem sértődsz meg, ha azt mondom, te hülye állat.

A koviubit az ember csinálja. Nem úgy nő.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.28. 19:24:43

@ripők: No, első lépésnek ez akár meg is teheti. A következő az, hogy MIBŐL készül a koviubi? Kell bele ugyebár uborka, víz, só, kapor, fokhagyma meg rohasztóanyag. Ebben semmi koviubi nincs - mikor a kaprot beleteszed, vízbe teszed. Mikor meg kiveszed az üvegből a koviubit, már semmi, de semmi kapor nem fog kelleni bele. A koviubiba nem teszünk kaprot, de még az uborkába sem, csak a vízbe, amiben az ubi rohadni fog! De ez már a harmadik kérdés, a HOGYAN készül a koviubi, ami a holnapi esti mese témája!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 19:35:24

@megszokács: Te olyan bölcs vagy, te barom.
Az ember megcsinálja a koviubit kaporral, oszt megzabájja. Ínyencek harapnak mellé ernyős virágzatot, ahogy a kozmóban írják. Mert úgy finom.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.28. 19:42:56

@ripők: Az lehet, de akkor sem teszi bele a kaprot a kibaszott koviubiba, ismerd el végre, te istenbarma!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 19:44:12

@megszokács: Jó, elismerem. Haladhatunk? Idióta hülye.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.28. 19:58:05

@ripők: Máris mérföldeket haladtunk előre, főleg te az önértékelés útján! A következő az, hogy beismered, hülyeséget beszéltél. Aztán hogy ebből következően egy hülye kis pöcs vagy. Végül pedig, hogy hülye kis pöcsként egy ártatlan kis seggtúró is egyben, akinek az élete fabatkát sem ér. Az utolsó lépés már adja magát.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.28. 20:03:12

@megszokács: Fjejj, Árpy, szerintem kussolj. Olvasd el, hogy mit írtál és szégyelljed el a pofádat, te szellem embere.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.28. 20:12:24

@ripők: Nem tudom, mi a bajod a szelemmel, te jellemtelen!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.29. 06:12:47

Azért, ha hidegen is fogyasztható, most begyömöszölnék kettőt gallér mögé reggelire!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2014.06.29. 07:34:55

@ripők: Pálinkás jó reggelt, Picinyem!
Az éhség nagy úr. Ha tesztelted már hideg töltöttkáposztával reggel a gyomrod, és az pozitív eredménnyel végződött, ezt is megeheted sok kenyérrel, mikrózás nélkül, ha nincs melegítésre fél perc időd, vagy mikró hiányában nem szeretnéd felszedni a parkettát, hogy tábortüzet rakj a szoba közepére, hogy annak parazsában alufóliába csomagolva megmelengethesd.

Kávét akarok!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.06.29. 07:38:21

@porhanyós: Hideg, másnapos lecsót is ettem már. Nem kívánom senkinek azt a két hónapot, de végül sikerült lefeszíteni a fazekat a fejemről, azóta társaságba is mehetek.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.07.09. 18:38:12

@Donald kacat: Te Doberdónál repeszt kaptál vagy mi.

Commandante Jayasuriya 2015.01.18. 11:47:19

Rizsa bazmeg, rizsa!
Magyar ember krumplit eszik, vagy nokedlit.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2015.01.20. 13:19:09

@Commandante Jayasuriya: Ha ennyire magyar gyomrod van, lehetne a neved kicsit magyarosabb. Talán Burgonya, vagy inkább Nokedli.