20131020243-002.jpg

 

Ahhoz, hogy hozzájussunk csirkemellhez, kezdjük el boncolni a csirkét!

 

Kezdjük a combokkal és a szárnyakkal, mik páros szervek, ezért combot és szárnyat kéne írjak, de ha valaki kezdő trancsírozó, még előfordul, hogy megkérdezi, a jobb, vagy a bal combját és szárnyát nyisszantsa le, ezért bátorkodom a többesszámot alkalmazni. Nos, ha ezzel megvolnánk, akkor marad a farhát a mellével egybenőve, amit ha ügyesek vagyunk, ketté tudunk választani egymástól, de ha erre nem vállalkoznánk, a másik meg miért is vállalkozzunk, mert mi a francot csináljunk az eltávolítandó részekkel, mikor nekünk most csak a melle kell a jószágnak? Elvégre túl vagyunk már a "bontottcsirkét!" reklám korszakán, mikor még az egész baromfit meg kellett vegyük a most olcsónak számító, szegényember vasárnapi asztalára való farháttal, más néven püspökfalattal, minek neve utal az ünnepi ebédre; a szárnyával, mi ugyan aprólékszámba megy, de rendesen felnyomták az árát; valamint a combbal is, mi nekünk nem kell, akkor azt is minek hoznánk haza, hacsak nincs valami tervünk eme testrészeket is felhasználni?

 

Nem kell tehát a csirkét boncolgatni, vegyünk csak mellét!

 

Azért itt felmerült bennem egy kérdés.

 

Mit is jelent a mell? Férfi "társaim" egyből cicire, csöcsre gondolnak. Csecsemőkorra visszaemlékezve esetleg emlőnek neveznék, ahogy nőtársaim is rákszűréskor.

 

Tehát a mell egyenlő az emlővel. Emlő pedig az emlősöknek van, nemdebár?

 

Most akkor hol nem figyeltem a biosz órán? Hol van a madárnak melle?

 

Esetleg van olyan tétel, hogy nem minden emlős madár, de minden madár emlős?

 

18.jpg

Kérek mindenkit, ne tévesszen meg benneteket a 18-as karika, mert nem én helyeztem a képre. Nekem ilyen eszembe nem jutott volna, mert ennek itt semmi köze a nő szemérmetlen közéhez, csak meghülyült az okostelefonom, ami már nem először történt vele, sok bosszússágot okozva számomra, most az agyatlanja elnézte a csontig bevágott csirkemellet (vagy elnézett a csirke mellett?) valami tyúk, liba, pipi egyéb réSének.

 

E kis baki után kezdjünk el mielőbb főzni!

 

Kettő csirkemellet vettem, amit kettő csirke bánt meg, mert kibújt a tojásból, a fene az egymellű fajtáját!

 

Ezeket a fenti képen látható formában két oldalról bevágtam csontjáig, majd nemes egyszerűséggel sóztam.

 

Vettem hozzá 30 dkg-ot a májából is, ami 6-7 jószág életébe került.

 

Most vonatkoztassunk el ettől az állatvédőkre, vegetariánusokra jellemző szemlélettől, mert nem a szemétdombon kapirgáló tyutyu szőke, tyutyu barnáról van szó, hanem a húspultoknál kapható élelmezési célra felhasználandó HÚSról.

 

A májacskákat fokhagymás tejben áztatgattam, majd egy kanál kacsazsíron, majoránnával meghintve hirtelen elősütöttem, ügyelve, hogy ne száradjanak ki, inkább maradjanak kissé véresen.

 

20131020235-002.jpg

 

A fenébe! Tojást is főztem. Három csibi még az élethez való jogától is megfosztatott. Mit össze gondolkoznak az okosok, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Könyörgöm! Abból a tojásból már soha nem lesz csirke, amit a forró vízben 10 percig hőkezeltem! Sem abból, amit feltörtem, és a májról leöntött fokhagymás tejben áztatott zsemlékre ütöttem, miután metélt petrezselymet, snidlinget, borsot, sót, szerecsendiót adtam hozzá, valamint a három kemény tojást pár gerezd fokhagymával belereszeltem, és rábuggyantottam a majoránnás zsírt, miben a májakat pirítottam, ha már valaki elfeledte volna, és másvalaki, ki azt gondolná, hogy én pocsékolok a konyhában!

 

Ezt az egészet jól összegyúrkásztam, és beletöltöttem a felhasított mellekbe, és a töltelék közepébe belenyomkodtam az elősütött májakat, már amennyi belefért, mert maradt ki belőle, amint a töltelék is soknak bizonyult, mibe belereszeltem a maradék májat. Majd később azt is elárulom, ezt hova tettem.

 

20131020237-002.jpg

 

Szépen visszahajtottam a bőrös részt a töltelékre, fogpiszkálóval a széleit összetűztem, és már mehetett is a tepsibe, ahol előbb fóliával lefedve bő egy óráig hagytam, majd a fóliát levéve meglocsoltam saját levével, és addig sütöttem, míg bőre átment aranybarnába.

 

Kis időt hagyván a sütőből kivéve, az alábbi módon szeleteltem.

 

20131020241-002.jpg

 

Szavamat nem feledvén, megmutatom, mi lett a sorsa a maradék tölteléknek.

 

Annál a húspultnál, ahol a melleket árulják, elcsábultam, és combokat is vásároltam. Ezeknek a bőre alá került az anyag, mit a mellek már nem tudtak befogadni.

 

20131020238-002.jpg

 

Azt hiszitek, egykaptafára van kitalálva? Igen.

 

De!

 

20131020239-002.jpg

 

Higgyétek el, ugyanaz a töltelék a szalonnacsíkoktól egy másik étellé válik. Most süssem meg ezt is? Vagy fagyasszam le, és egy lusta napomon, mikor a konyha közelét a hátam közepére sem kívánom, kapjam elő a hűtőből, dugjam a sütőbe, és akkor menjek csak feléje, mikor a szalonna illata terjeng az egész lakásban, minek kiküszöbölése végett, kiknek az ételszag büdös, elektromos elszívó készülékeket szerelnek konyhájukba, ellenben mi, mint Pavlov kutyája úgy kapunk szimatot.

 

Erről ennyit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr945599456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

**büdösmackó** 2013.10.27. 09:04:16

csodás poszt, csak gratulálni tudok!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 09:34:37

@LadyCarambole: Érdekes női logikai megközelítéssel jutottál el a nemi hovatartozásomtól a nyesedék hús, mint olyan, a tápláléklánc fontos eleméhez. Engem a természet megáldott ama istenáldotta kettős személyiséggel, hogy jobb napjaimon úgy mutatkozhassak be, én vagyok Bonaparte Napóleon, ha akarom, akkor lehetek régimódi, a matriarchális korból, mikor igenis, nekem vannak férfi társaim.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:04:11

Na végre, hogy megjött a blogtünder esze! Gratulálok az index címlaphoz, mostantól nem tagadom le, hogy az anyám vagy!

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:09:12

Éljen porhanyós, az álomanyós és szuppermama!

Címplap bazdmeg, címlap, sikeresek és gazdagok leszünk, nem lesz gondunk nyögdíjra!

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:12:00

@megszokács: hát... kommentjeid alapján komoly fraudi gátak vannak drága anyáddal kapcsolatban benned.

megértem én, hogy fiatal, szöszös korodban elnézegetted anyád farát mint elsődleges női célpontot, de hidd el, ezzel minden normális férfi így van, nem kell ennyire eltolnod magadtól!

gondolom kaotikus nevelést kaptál, ahol még a lélegzetvétel is a bűn határán mozgó esemény!

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:12:33

minden kedves címlapgecit külön üdvözlök!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:14:23

@**büdösmackó**: Az a baj veletek, nárcistákkal, hogy ha egyszer elrángatnak benneteket pszichológushoz, onnantól kezdve az összes pszichomaszlagot önigazolásra használjátok fel, továbbá arra, hogy szakzsargonban folytassátok a projekciót.

Szóval ha rossz volt a gyerekkorod, megértem, de ne projektálj rám, nárci!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:15:24

@**büdösmackó**: Valld be amúgy, hogy te ajánlottad be a posztot, mert ország-világ előtt akartál lebuktatni, hogy egy blogon tolom a saját anyámmal...

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:17:22

@megszokács: soha, de soha nem tennék olyat, hogy a címlaptündérrel lepaktáljak! éljen a sajtószabadság és a szabad szerkesztői akarat!

de ha nem jönnek a címlapgecik, akkor hiába a jóindulat, és a műértő editor, a ranker lassan lecsúsztatja a cikket a boxon! kell a kattintás bazdmeg, kemény ez a világ!!

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:19:53

@megszokács: soha nem tudhatod, lehet, hogy képzett pszichológus is vagyok. nem kell ahhoz nárcisztikusnak lenni, hogy valaki kiművelje magát a társadalomtudományok atombombájából!

jegyezd meg, te geciláda: a pszichológia és szociológia az atombomba, a filozófia a hidrogénbomba a társadalomtudományok között!!!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:20:34

@**büdösmackó**: Klikkelni klikkelnek, csak kommentelni nem mernek. Biztos érzékelik a belőlem áradó szellemi fölényt és magabiztos szaktudást! Azt viszont még nem tudják rólam, hogy milyen empatikus vagyok, és csak azokat moderálom ki az egész bloghuról, akik nem értenek egyet velem...

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:20:53

mindegy, csináltam szkrínshotot drága anyádnak, hogy akkor is örülhessen a látványnak, mikor már a jelen a múlt egy bugyrává válik!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:21:14

@**büdösmackó**: Értem én, és tudom, hogy a nárciknak mindig igaza van.

szanalmas 2013.10.27. 16:21:30

Én már a petrezselymes krumplinál és a káposztasalátánál tudtam. Azokat semmilyen állattal sem lehet elrontani. Most már nekem is gyanús, hogy porhanyós egyáltalán nő!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:22:20

@**büdösmackó**: Én is csináltam, de a tiéd biztosan jobb lett... Amúgy épp elfoglalt, a holnapi címlapos poszthoz mosakszik be, így sajnos nem fogadhatja a kommentelők hadát.

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:22:47

@megszokács: a gasztrobloggerek lusta haspókok, akik eme langyos vasárnap délutánon szottyos rizseshúst falatozgatnak és sört isznak. Ehhez bizony kell -minimum a bal kéz. Jobb kézzel pegig kattingatnak. Gépelni már nincs kapacitás.

nem baj, lájkoljanak, az már kurva jó!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:23:11

@szanalmas: Azért érzed a trükköt benne... A krumpliról meg a salátáról egy szó sincs a receptben. Hiába, a női titokzatosság címlapot szül! Vagy talán az, ahogy a második képen kitárulkozik?

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:24:12

na, megyek sztéket emészteni. hőj!

nézzetek krasznai pornót, belevaló kis vadmacska!

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:25:09

@megszokács: nem. a lehengerlő stílusa, a könnyed szarkasztikus kommentárja és az vet húzó, pontonos receptleírás fergeteges kombiációja, ami ide vezetett.

**büdösmackó** 2013.10.27. 16:26:04

ez a seggből szájba... hát a franc tudja...smároljon vele az, akinek kedve van.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:27:05

@**büdösmackó**: Vasárnap délutánhoz képest a két és fél óra alatt hatszáz látogató nem rossz. Főleg, hogy ez a stat majdnem olyan szutyok, mint az admin felület többi része, úgyhogy mernék rá esküdni, több is van ez!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 16:27:55

@**büdösmackó**: Mi tagadás, jó nevelést kapott tőlem...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 17:46:06

@**büdösmackó**: @megszokács: Megjöttem. Hoztam haza 9 karfiolt. Egyik tövében találtam ízletes tőkegombát, mit még ma meg is főzök, mielőtt kikelnének benne a nyüvek. Egyszerű pörkölt lesz, szombati sütésű, bótti félbarna kenyérrel.
A gratulációkat szívélyesen elfogadom.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.27. 17:50:53

@szanalmas: És ha férfi lennék, visszakoznál az egykor felajánlott randitól?

szanalmas 2013.10.27. 19:44:02

@porhanyós:

Tulajdonképpen hamarosan megmondom!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 01:04:28

@szanalmas: @porhanyós: Igazi férfi nem habozik ennyit... És pláne nem visszakozik!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.28. 05:20:10

@**büdösmackó**:
nohiszen...

@porhanyós:
áldás vagy átok, egy érem két oldalára vert Ianus portré...szóval a logikám is, mint mindenem egyszerűen tökéletes - már ha törpe nők genetikájában gondolkodunk, és a tökéletesség eszményének a magunk felett érzett mély elégedettséget feleltetjük meg, de mivel rólam van szó, ez most így van és kész!

no, de ellenben én azok táborát erősítem, akik szerint a csirke legjobb része a farhát (nyakkal), aztán következik a comb, a mellét megeszi a másodszülött - fene a ferde ízlését, többi meg mehet a kutyának, szóval egészben tömjük meg a csirkeállatot, sőt, mindjárt kettőt, hogy jusson elég mindenből!
a töltelék igen-igen tetszetős (ezt most Latinovits hangon mondom!), bár én gombát is reszelék bele, már csak az ízek magasabb harmóniája végett.

ha túl sok a töltelék (mindig az), akkor inkább kerüljön a bördi mellé a tepsiben, hogy már akkor ki lehessen falatozni mellőle, amikor leszedjük róla a fóliát pirulási szándékunkat megerősítvén!

értem én, hogy megragadott minket egy évszázados filozófiai mélyrepülés, de a petrezselymes krumpliról méltatlanul kevés szó esett, pedig az egy külön műfaj!
nekem ez egy haloványabb, nem pirított verziónak tűnik, és valóban kissé száraznak, de aki a csirke mellének fojtósságát is szereti, annak nyilván duplán jön át ezzel élmény!
én inkább szavaztam volna egy habkönnyű krumplipirére vagy egy jó kis szaftos rizibizire mellé, de ahány ház, annyi szokás, nálam a rizibizi nyert ma fejhosszal, a sali meg bármi lehet, ehhez kábé most minden jól esne!

kurva jetleg, hogy ötkor éhesen ébred az ember, mert azt hiszi, hogy már reggel tíz van, és újhagymás rántottára csorog a nyála, miközben üres a hűtő, de nagyon...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.28. 05:21:36

amúgy öt pont, de semmiképp se bízd el magad!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 12:06:00

@LadyCarambole: A női logikával semmi bajom nincsen. Úgy látszik, ez is olyan, mint a ház, ahány nő, annyiféle, de a vége egyezik, midőn az érvekből kifogyánk, még ott a lényeg, a punktum.

A csülöknél már kiderült számomra, kiknek táborában vertél sátrat, így nem volt kérdés, a csirke egészben jobb lett volna, egészében jobb lett volna, ha krumpli pép lett volna, még jobb, ha krumpli rizzsé vált volna, a töltelékbe gombát is reszeltem volna, mert te reszeltél volna, amit én megnéztem volna, révén eddig a gombát senki fiától-lányától reszelni még nem láttam.

Belső harmóniámat meglelém, midőn hallom állkapcsodat megfeszítvén, garatod alsó izmait összeszorítván kipréselt, a töltelékre vonatkozó elismerő szavaid. Tudom, nyakasságod nehezen enged másokat elismerő szavakkal illetni, ezért gratulálok, mégha csak Latinovits jelmezébe bújván is, de sikerült.

Akkor talán a száraz petrezselymes krumplim is jó lett volna reggelire, minek elkészítését nem adtam közzé, gondolván, ha netán van még valaki a golyóbison, ki még nem csinált volna, a receptjét megtalálja bármelyik szakácskönyvben.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 12:11:48

@LadyCarambole: Most hejhedző szárnyacskáimat épp hogy csak bontogatom, elszállni még nem akarok.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.28. 13:30:59

@porhanyós:
az emberek általában azért dicsérik a másikat, mert valamit akarnak tőle, tehát nyugodtan tekintheted jószándékom jelének, hogy én nem teszem!

spájdernecc 2013.10.28. 14:39:05

jÓ AZ A CSIRKEMELL /KApszluk monnyon le!/
kár a petrezselymes krumpliért...
a tültelékért nem ölnék embert, de a szikkadt zsömlét is el kell sütni valahogy

négyes fölé

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 14:50:40

@spájdernecc: Ha már az étel nem, legalább a második kép bejött. Most akkor gól, vagy kivágódott a kapufáról?

szanalmas 2013.10.28. 18:30:07

@porhanyós:

Ez hülye kérdés volt! Spájder kurva irigy.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 18:41:18

@szanalmas: Lehet, épp szikkadt zsemlét áztatgat. Bundás zsemle lesz a vacsija.

szanalmas 2013.10.28. 18:56:00

@porhanyós:

Én újra a túrós csusza mellett tettem le a voksom mára, de most lehet, szalonna is lesz rajt. Viszont családokat nem robbantok. Ahhoz nőnek kell születni!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 18:58:37

@szanalmas: Túrós csuszát én is tudok, azért nem is dobbantanék.

szanalmas 2013.10.28. 19:05:25

Megkérdezném megszokácsot, milyen érzés áram nélkül, de kit érdekel, hahaha?!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:11:50

@szanalmas: Kérdeztem du., mi van náluk, azt mondta, szélcsend van, ha eléri őket a vihar, legfeljebb kidönt pár fát. És, ha nem lesz net? Erre nem is gondolt. Most ráér magában filozofá(z)lgatni.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:30:25

@szanalmas: @porhanyós: Irigykedtek, hogy bírom áram nélkül is? Ha nincs behűtve, úgy is jó ám a cider!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:33:37

@megszokács: @szanalmas: Beszoptam száninak, hogy nincs áram, már majdnem telefonra basztam a pénzem, csak az tartott vissza, úgyis le vagy némítva, de ha mégsem, akkor sem veszed fel.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:36:47

@porhanyós: Nono! A szexuális életedet tartsd meg magadnak. Akár száncsóval, akár mással éled, nem vagyok rá kíváncsi! Remélem, ezt elnézed nekem, a pinád utoljára akkor érdekelt, amikor láttam, hogy fény jön felőle!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:41:03

@porhanyós: Sebaj, a címlapos posztért cserébe megbocsátok, és nem tiltalak ki az internetről, pedig amúgy hatalmamban állna! Ezt jobb, ha az eszedbe vésed, már ha van ilyened!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:43:31

@megszokács: Majd beírom a telefonba jegyzetként. Csal el ne feledjem megnézni legalább naponta.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:44:34

@porhanyós: Majd rádcsörgök, hogy ellenőrizzem, olvastad-e.

Haha, nem is, lesheted, hogy mikor telefonálok, még a végén felvennéd!

szanalmas 2013.10.28. 19:47:04

@megszokács:

Haha, mondhatnám, hogy érdekel a kibaszott anyakirálynő vagy a hülye picsa pippa middleton bugyijának színe, de épp all inre tettem az életem, szóval filozofálj csak a sötétben O2-re!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:47:41

@megszokács: Ha kiírja számod, ugyan nem! Letiltott számot meg nem veszek fel soha. Most pedig kuss legyen neked, mert nekem is kussolni kell a géptől.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 19:48:51

@porhanyós: Óbbocsánat, mamma, nem kérem a nyaklevest, húzok máris a sarokba!

szanalmas 2013.10.28. 19:49:52

@porhanyós:

Szomorúan kérdezem meg, milyen érzés volt megszülni az ántikrisztust, kezitcsókolom?!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 21:20:42

@szanalmas: Azóta is nyaklevessel büntet érte, látod! Pedig mondtam neki, hogy még a lábát is inkább megenném, csak a nyakát ne... De bezzeg a combját meg a mellét apámnak adja. Vagyis ahogy elnézem, újabban neked!

**büdösmackó** 2013.10.28. 21:23:02

Én anukámat naon szeretem és én anukámmal tisztelettel beszélek a mai napig is...

IGAZ, NEKI IS ALIG VESZEM FÖL A TELÓT, DEINKÁBB NEM!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:07:17

@**büdösmackó**: Namost megígérem neked, ha véletlenül arra visz majd az utam annak idején, anyám sírja előtt csak tisztességgel beszélek majd róla. Addig viszont hadd tekintsem őtet teljes értékű embernek, akinek be is lehet szólni akár!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:11:13

@szanalmas: A fény az agyban gyúlik, tesó. Legkésőbb a negyedik liter után. Ha ezt nem tudod, nem vagy alkesz!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:25:11

@szanalmas: Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, és arra gondoltam, végre itt a megváltó.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:28:34

@porhanyós: Ja, ott értek véget a szenvedéseid, és kezdődtek az enyémek...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:30:15

@**büdösmackó**: Ami az első részt illeti, nagyon helyénvaló, maradjon is így! Nekünk hála az internet világra jöttének, a telefon hanyagolható. Egy e-mail elég néha ennyi szöveggel:stop.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:31:10

@megszokács: Nem én találtam ki, kit anya szült...

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:34:19

@porhanyós: De a te hibád akkor is! Odabenn jobb volt!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:43:48

@megszokács: Hülyegyerek! Nem fogok azért időnap előtt meghalni, hogy tisztelettel legyél irántam.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:47:40

@porhanyós: Ne is. A tiszteletemet akkor fejezem ki, amikor úgy basztatlak, mintha ember lennél, nem az anyám. Ha álszentségre vágysz, akkor viszont rossz lóra tettél, ez tény...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.28. 22:49:46

@megszokács: És ez nálunk így van rendjén, és maradjon is így. Stop.

szanalmas 2013.10.29. 04:30:11

Kezdem úgy érezni magam, mint ha egy The Big Bang Theory rész szöveges jelenetét olvasnám, ami felettéb érdekes esemény egy így-úgy gasztroblog felületén! Kész agymenés!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.29. 05:40:50

gasztroblog egyéb ficsörökkel - elvégre rólunk volna szó!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 11:03:39

@szanalmas: Inkább ma egy agymenés, mint holnap egy hasmenés, mit okozhat a múltkori csilis-babos-gombás-vörösboros-feketekávés kombinációval készült csirkés ételed maradványa, minek tetején keletkező élősködőket feleslegesen távolítanád el, mert az alapanyag összetevői külön-külön is képesek székrekedést enyhíteni, együtt pedig kiváló recept( a gyógyszerészem is ajánlotta) méregtelenítés céljára.

spájdernecc 2013.10.29. 14:25:32

@porhanyós:
@szanalmas:
Gól, igaz kapufás
Sok rossz tulajdonságom van, de az irigység speciel nincs közöttük

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 14:32:11

@spájdernecc: Szanalmas miatt nincs is mért. Újfent kikosarazott. Azért a fakanalat nem dobom el, főzök máskor is, legfeljebb nem vasárnapi ebéd lesz belőle.

spájdernecc 2013.10.29. 14:39:50

@porhanyós:
helyes
nem csak vasárnap kell enni

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 14:41:40

@spájdernecc: Ma rakott karfiol aggódik a sütőben, kicsit van melege, 180 foknál több hőt nem adok neki.

spájdernecc 2013.10.29. 14:43:06

ha van közötte darált hús...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 14:45:47

@spájdernecc: Van ám! Még csíkokra vágott füstölt tarja is, a tetejére füstölt sajtreszelék került.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 16:49:24

@porhanyós: Itt buktál le, Ilonka! Anyám sose használna füstölt sajtot, szóval húzz szépen ki a neve alól!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.29. 17:37:39

@megszokács: Szép Ilonka ide, vagy oda, ezen már nincs mit szépíteni. Ültél méla lesben, és egyből lecsaptál egyelten meggondolatlan lépésemre.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.30. 05:42:16

uh, az egyik kedvenc kajám!
még az is lehet, hogy eltekintek a sajt okozta ismételt sokktól (de tényleg, mi ez a sajt-mánia mindenkinél?!?!) és csak csendesen sóhajtozom egy vastag, sült tejfelcsík után a tetején...

mondanom sem kell, hogy már megint éhes lettem!

**büdösmackó** 2013.10.30. 07:02:45

@megszokács: dráma bazdmeg, dráma, ami ezen a blogon folyik!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 11:47:10

@LadyCarambole: Szegény, depressziós törpicseknek utolsó szavai nem mar a bú, hanem mar a borz lehetett.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 11:57:50

@LadyCarambole: Minden mániás nevében sajtos szabadságot kérek!

szanalmas 2013.10.30. 12:39:19

@porhanyós: Minden másra ott a Mászterkárd! A rakott izék sajt nélkül csak hitvány másolatok, az olvadt sajt íze pótolhatatlan. Én a leveseket is csak a galuska/csipetke miatt csinálom!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 13:55:13

@porhanyós: @LadyCarambole: @szanalmas: Szavazzatok, parasztok, két órakor élesedik a szavazós poszt!

szanalmas 2013.10.30. 14:23:44

@megszokács: Sajt ÉS tejföl. Természetesen. Bár hiányoltam a "pina", és a "ludat vagy kacsát" opciókat!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 14:27:11

@szanalmas: Még nem késő belenyúlnod a html-be...

szanalmas 2013.10.30. 14:35:02

@spájdernecc:

Ennyi. Mi ugye evidenciáról nem is kérdeznénk soha, úriember tudja az illemet.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 14:39:53

@szanalmas: Beismerem, egyetlen okom az volt a szavazás kiírására, hogy Carambólét beégessem, hogy egyedül ő fogja választani az üres tejfölt... De aztán megsajnáltam, és szolidaritásból én meg arra nyomtam, hogy nem mondom meg, így két szavazat is lesz az ÉS ellenében.

szanalmas 2013.10.30. 14:45:15

@megszokács:

Mióta előjött azzal a valamit akarós dumával újra kedvem támadt meghúzni a copfját, persze csak képletesen, mert ki tudja, milyen fertőző nyavaját szedett össze tökmagországban...

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 14:47:05

@szanalmas: A haját ne húzogasd, csak élvezné a mazochistája!

szanalmas 2013.10.30. 14:51:07

@porhanyós:

Azóta találtam megoldást, egyszerűen örökbefogadsz, és minden méregfogat betömtünk!

www.youtube.com/watch?v=sVpSZ5Vohqc
süti beállítások módosítása