Rizsem maradt a rántott sajtból, a szószt meg megkívántam!

Hozzávalók: Ott van a képeken, ami lemaradt, vagy nem teljesen egyértelmű az a pirospaprika, a feketebors és a darált chili, esetleg a gyengénlátók kedvéért a fokhagyma. Persze a fűszer az opcionális és szabadon választott! Borozgassunk néha.

IMG_20130911_204104.jpg

IMG_20130911_204242.jpg

IMG_20130911_204304.jpg

Uccu! Elő a falusi füles wokot, perkeljük a csípős cserkészkolbászt és a bacont/füstölt szalonnát, ha tetszetős lett, mehet bele a hagymamix és a paprika. Kortyintsunk a borból.

IMG_20130911_205603.jpg

Ha minden szépen megpirult, jöhet a csirkehús, esetemben a csöcsike darabok és a paradicsom. Néha kevergessük meg, ha szépen kifehéredett, 5-6 perc, kezdjük beleszórni a kedvünkre való fűszereket. Igyunk egy kis bort közben.

IMG_20130911_210508.jpg

Mire belepakoltam minden idióta zacskóból alig ki akaró jönni port, addigra szép kis levet eresztett magából az egész, szóval már csak 1 deci bort kapott, amit természetesen előbb ellenőriztem, hogy nem buggyant-e meg azóta. A borból azért kapott csak ennyit, hogy nehogy ne maradjon elegendő a pohárba.

IMG_20130911_211226.jpg

Alakul ez, szépen. Néha kavargassuk meg, miközben borozgatunk.

IMG_20130911_213735.jpg

Vegyünk elő egy többszörös díjnyertes gyönyörű tányért, kócoljuk össze rajta a rizst, majd döntsünk rá szószt. Igyunk egy kis bort.

IMG_20130911_213026.jpg

Még egy pici bort bele, nyilván szigorú minőségellenőrzést követően! ISO9001

IMG_20130911_213735_1.jpg

A kenyér természetesen hibernálódott a mélyhűtőben, vegyük ki, hogy frissre olvadjon! A kenyérhez bor illik, fogyasszunk bátran!

IMG_20130911_214224.jpg

Most mit mondjak, elkészült, gyönyörű és az íze tökéletes, pikáns, erőteljes. A boré is.

IMG_20130911_214240.jpg

Tálaljuk bocis villával és ne feledjük, a dohányzás halált okozhat! Töltsünk hozzá egy pohár bort.

IMG_20130911_214713.jpg

Igen, a bor rossz helyen van, a kés hegyéhez kell, de egyrészt nincs kés, másrész rohadt éhes voltam már! Élvezettel faljuk fel, igyuk meg a maradék bort, és dőljünk hátra, majd az előző posztban bemutatott izén kacagjunk harsányan, nyugodtan csapkodhatjuk a térdünket is közben!

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr985510047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.13. 17:22:09

@megszokács:

És ez - feltéve, de meg nem engedve -, ha igaz is, mennyiben cáfolja az én állításomat?4

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 17:27:21

@"the dragon": @megszokács: Ne vitatkozzatok már ezen a boros témán! Nem vet jó fényt rátok.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 17:30:13

@"the dragon": Annyiban, hogy borról vitatkozni ugyan - mint helyesen rámutatsz - nem elegáns dolog, de ha egyszer egyes gyöpös vadbarmok nem értik meg, hogy a fehérbor nem bor, akkor kénytelen az ember szóvá tenni a tévedésüket!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 17:30:37

@ripők: A fehérbor tényleg rosszul töri a fényt, de mi most borokról beszélünk!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 17:42:30

@megszokács: Tekintve, hogy a fehéreket alacsonyabb hőmérsékleten illendő szervírozni, így törésmutatójuk kisebb, mint a langyi vörösöké. Egy bárki által, minden rendes háztartásban megtalálható eszközökkel elvégzett, refraktometriai vizsgálat, bizony mondom, igazolhatja ezt!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 17:55:55

@"the dragon": Az összeadási hiba volt. Kurva anyakönyvvezetők!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 17:57:41

@ripők: Nekem van zsebszámológép a mobiltelefonomon, azzal adok össze, de még kivonni is frankón tudok!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 18:02:44

@megszokács: Viszont úgy néz ki, megúszom osztás nélkül. Na ezt add össze!

szanalmas 2013.09.13. 18:06:13

@megszokács:

Pedig éreztem a bor ízét még ma is rajta. Csak óccsó bor, nem vagyok borivó, émelygek tőle, csak azért iszok bort, hogy megüssön!

szanalmas 2013.09.13. 18:07:30

@ripők:

Hoppácska, szeptember 03-tól szabad ember vagyok, jogerősen, végrehajthatóan! Ha akarok megnősülhetek!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:08:46

@ripők: Az a baj, hogy ha rossz volt az összeadás, a kivonásnál nem osztanak neked lapot. Hatványozódik a probléma.

@szanalmas: Persze, a bor ízét érezheted rajta, csak a csirkéét nem, mivel annak nincs!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:09:22

@szanalmas: Még várnod kell ripőkre. Egyesek ellenzik a buzik közötti házasságot.

szanalmas 2013.09.13. 18:14:19

@megszokács: Mondom "nő"sülhetek, te funkcionális análfabéka!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 18:14:23

@megszokács: Megkell jegyeznem, te a kelleténél jobban integrálod a dogmákat megnyilatkozásaidba!

kiraaaaa 2013.09.13. 18:17:06

Az a piros trutyi mi a rizsen?

szanalmas 2013.09.13. 18:18:12

@kiraaaaa:

Pedig direkt tettem be fényképet, hogy a nők is értsék! :D

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:18:52

@szanalmas: Azért is tájékoztattalak róla, hogy ripők anyakönyvileg hímnemű. Férfinak persze nem mondanám.

@ripők: Ha meg kell jegyezned, csak rajta!

@kiraaaaa: Ezt a kérdést én fel se mertem tenni, nehogy azt mondja, hogy paradicsomos káposzta!

kiraaaaa 2013.09.13. 18:19:51

@szanalmas: fúúúj:)
ha már főzöl,minek beletenni ilyen trutyis izét?

kiraaaaa 2013.09.13. 18:21:39

@megszokács: eme frigy létrejöttének nemcsak az a tény az akadályozója, hogy ripők pasi, hanem,hogy nős is ráadásul.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:23:55

@kiraaaaa: Ejnye, asszonyom, nem a középkorban élünk már! Nekem elhiheti, a második válásomat már rutinból tolom!

szanalmas 2013.09.13. 18:26:32

@kiraaaaa:

Hát, esküszöm, nem értem, hogy miért jó az ha valaki nős... Lúzerek!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 18:26:49

@kiraaaaa: Meg az, hogy a szakállas informatikus nem a zsánerem.

szanalmas 2013.09.13. 18:32:26

@kiraaaaa:

Egyébként isteni volt a trutyi, mondjuk szerintem a kecsöpök közül is a Heinz a király.

szanalmas 2013.09.13. 18:33:29

Jó, egy baja volt, lányoknak csinálták, mert nem csípett. Dehát az megoldható!

kiraaaaa 2013.09.13. 18:34:00

@megszokács: ehhez most gratuláljak?:)

@ripők: ha megborotválkozik, akkor mehet a buli?

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:35:38

@kiraaaaa: Nem, elég, ha alkalmazkodsz. Mint láthatod, közéjük már nem lehet állni. Vörösbor csirkével - ez olyan közös pont, amit úgysem tudsz überelni.

kiraaaaa 2013.09.13. 18:39:47

@megszokács: áá, én nem állok a szerelem útjába:)

kiraaaaa 2013.09.13. 18:42:50

@ripők: én nem akarom rád erőszakolni:) nem vagyok én olyan

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 18:43:13

@kiraaaaa: Nem csak a szőrösségtől függ, hogy bejön-e valaki. Node, neked magyarázzam, Rumcájsz...?!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:45:28

@kiraaaaa: Örömmel hallom. Mit csinálsz holnap este? Mármint miután dugtunk.

kiraaaaa 2013.09.13. 18:53:10

@megszokács: hogy miután dugtatok szancsóval, én feltehetőleg tárcsán sütök valamit.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 18:56:22

@kiraaaaa: Nem csoda, hogy ilyen hozzáállás mellett ripők ki akar dobni egy kivénhedt, hájas informatikus nosztalgiarokker kedvéért.

szanalmas 2013.09.13. 19:01:37

@kiraaaaa: Höjj, újabban mindenki az én életemet akarja megszervezni helyettem, már rájöttem! Azért ami sok az nem kevés!

@megszokács: Ha tudnám, ki a lófasz vagy, akkor okosabb lennék!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:03:35

@szanalmas: Szeretnéd, mi? Csak annyit mondok, hogy ifjú koromban az Ászok sört ittam kishubival a nyócker legjobb kocsmáiban. Ott talán összefuthattunk!

szanalmas 2013.09.13. 19:04:40

@megszokács:

Apicsába, rohadék renickes!

szanalmas 2013.09.13. 19:05:19

Mondjuk az almabor gyanús volt!

kiraaaaa 2013.09.13. 19:08:26

@szanalmas: én nem fogom, csináljad egyedül a szervezést.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:09:41

@szanalmas: A másik név szent, csak odahaza használom. Meg előtte az előző otthonunkban.

szanalmas 2013.09.13. 19:13:19

@megszokács:

Jóvanna, nem azért, csak a cigántyúk receptje miatt!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:15:40

@szanalmas: Ne keverj be, végre nem basztat mindenki azzal, hogy félre vagyok menve, és látod, Kira máris rám van gerjedve! Hadd nőzzek már én is egyszer, aztapaszta!

szanalmas 2013.09.13. 19:16:18

@kiraaaaa: Úgy tudtam, hogy kimosakszol, te manó!

kiraaaaa 2013.09.13. 19:17:29

Mi lesz a következő kaja amit főztök? vagy rögtönzés van?

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:23:30

@kiraaaaa: Ha téged megfőztelek, én már semmi másra nem vágyom.

szanalmas 2013.09.13. 19:27:33

@kiraaaaa:

Nekem már megvan. Más körettel ugyanaz!

kiraaaaa 2013.09.13. 19:29:52

@megszokács: szóval tűzoltó vagy vagy katona? vagy vadakat terelő juhász?-bár megjegyzem ilyen nem lehetséges.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:30:44

@ripők: Hahaha. Szottyadt vagy te ahhoz, hallé meg káposztás tészta helyett kaját kéne enned!

@szanalmas: Nem bántom, nem tehet a fogyatékosságáról. De az már mégsem járja, hogy miután kiveti rád a hálóját, a csajt is meg akarja tartani!

kiraaaaa 2013.09.13. 19:31:00

@ripők: :)))))))))

@szanalmas: nagyon takarékos háziember vagy, egyik kaját a másikba öltöd:)

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:31:30

@kiraaaaa: Ezt bíztatásnak veszem! Ahogy mondod, álompasas vagyok!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 19:36:55

@megszokács: Ez nem fitneszblog, pubi! Mellédütök, megfázol a huzattól!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:40:20

@ripők: Nem rád hajtok, olvass vissza, öcsisajt. Majd a kocsmában mesélek, milyen volt.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:49:04

@ripők: Akkor húzz már arrébb egy kicsit, takarod a célszemély elől a monitort!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 19:54:28

@megszokács: Na hajrá, villants valamit, Don Hülyén!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 19:57:37

@ripők: Oké, meghátrálok. Eddig is gyanítottam, hogy kira is a multid, de most bebizonyosodott.

Szar dolog lehet marokba, ennyi éven át... Megértem a zavarodottságodat, és ígérem, nem hozom fel többet a témát.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:00:09

@megszokács: Persze, most tartanád a markod, mi?! Undorító perverz!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:01:39

@ripők: Ne keverj össze valaki mással... Elég egyértelmű voltam: mutass valamit arról, ahogy Kira magához nyúl!

szanalmas 2013.09.13. 20:03:17

Istenem, még jó, hogy előbb készül a kaja a kommenteknél, mert elveszitek az ember étvágyát! Hülye tinik!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:08:59

@ripők: És még majdnem lájkoltam a posztodat...! Talán a hatodik érzékem súgott, hogy ne tegyem!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:09:59

@szanalmas: Bocsánat, elfelejtettem, hogy a magadfajták a meztelen nők látványától - a rossz személyes tapasztalatok miatt - már irtóznak!

@ripők: Ha nem, hát nem. Én felajánlottam a lehetőséget, hogy visszahozd döntetlenre!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:11:38

@ripők: Majd lájkolják a barátaim! Vagy akik szeretik a finomat, és elfogulatlanok a véleményemmel szemben! Mondjuk most így Fácit hoznám fel hirtelen!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:13:09

@szanalmas: Ne emészd magad! Ha van még a pörköltszaftból, az egész emészthető lehet!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:14:50

@megszokács: Rendben, elfogadom a gyáva megfutamodásba csomagolt bocsánatkérésedet. Fácit vidd fel magadhoz nyugodtan, fene a gusztusod.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:18:05

@ripők: Hozzátok gondoltam, hogy valamivel elüsd az időt, amíg én letudom a kötelezőt a nappaliban! Remélem, van kábeltévé, vagy valami jó kis pori dvd otthon, csak hogy le ne lankadjak, miközben a nődet dugom!

szanalmas 2013.09.13. 20:18:58

@megszokács: Van biza! Uccsó adag, meg el is kell fogynia ma.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:27:11

@megszokács: Te nem vagy egy tipikus, közösségi gasztrolog szerző, már látom.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:35:14

@ripők: De! Mindenki gasztrobologon nőzik, nem tudtad?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:37:28

@megszokács: Eddig én is így tudtam, de te valami mást csináltál.

szanalmas 2013.09.13. 20:39:26

@ripők: Ez?! Ez nem az tényleg. Gerillatúlélő, de nézzük el neki, hisz a világ legrosszabbul főző részébe csöppent! Se alapanyag, se fűszer, nem is csoda, hogy anticociális!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:43:38

@szanalmas: Nézd, ha tényleg a világ legrosszabbul főző részébe csöppent, akkor ne felejts el öblögetni!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:43:57

@ripők: A picsába! Taníts végre, mester!

@szanalmas: Van itthon pirospaprikám, vereshagymám, finomlisztem, disznózsírom! Velem nem tudsz csak úgy kikedzeni!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 20:48:57

@megszokács: A tetteim adnak majd csattogós választ, pronyókám!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 20:51:11

@ripők: Bocsesz. Nem akartam lecsapni a nődet a kezedről, tényleg csak egy kúrás lebegett a szemem előtt! A többi az ő hibája!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 21:00:47

@megszokács: Megértem a halmozottan hátrányos helyzetedet, végülis benne vagy már a korban és nyilván hajt a kíváncsiság, hogy milyen lehet a passzív, befogadó szerepet felcserélni a másikra. Hm. Van otthon porszívód?!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 21:07:21

@ripők: Ne aggódj, van hozzá takarítónő is. De sose érdekelt az ilyesmi. Ez az egy szerencséd, hiszen így a nőd marad a tiéd.

szanalmas 2013.09.13. 21:14:21

@"the dragon":

Ezt megszívtad, mert egyre közelebb a dátum!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.13. 21:19:02

@megszokács: Áldom is a szerencsémet, hisz kétségtelenül nagy lehet a kísértés számára.

Asszem, ezt a multinikkedet szívfájdalom nélkül lökném kombájn alá. Valszeg egy darabig nem jövök.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2013.09.13. 21:56:17

@megszokács:
jééé, ez már majdnem gánica
Kovi-ubi van? Mer akkor mán vacsorázhatol is

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 22:00:46

@Zsit (nyau és rémizé): Elment az étvágyam. Megbántottam a barátaimat. Legalábbis ők megbántódtak!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2013.09.13. 22:02:24

Chinese Sauce for chicken (a Heinz-től)
Monnyuk megnézem azt a csibét, ami ezt megeszi, meg aztán nem is olcsó, de legalább csireken belülre kerülne és nem kéne nézni a rizsre szelektíven borítva

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2013.09.13. 22:11:39

@megszokács:
van kölcsön-zsepim, de egy igazi férfi orosz-módra törli az orrát

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.13. 22:30:04

@Zsit (nyau és rémizé): Te kis perverz! De nem bánom, használat után visszaadom!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.13. 23:12:13

@szanalmas:

Ha fizeted az albérlet díját (plusz grátisz cselédkedsz is...), akár holnap költözhetsz!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.13. 23:13:38

Amúgy, meghoztátok a kedvemet, holnap sütök valamit tepsiben. Egyszer már próbáltam és teljes mértékben ehető lett!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.14. 04:35:08

azért azt remélem tudjátok, hogy napok óta azon röhögök, hogy főzősblog lettünk!

Commandante Jayasuriya 2013.09.14. 12:32:16

@LadyCarambole:

Változnak az idők...

Különben én azon tűnődtem, hogy indíthatnánk akár egy kötés, horgolás, kézimunka blogot is, vagy esetleg egy háziasszonyoknak szólót, ami tele van a ház körül végzendő munkával kapcsolatos hasznos tanácsokkal.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.15. 14:34:36

@Commandante Jayasuriya:
a kézimunka részét Dragi nagyon élvezné, az biztos!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.15. 14:51:07

@LadyCarambole:

Attól függ. Ha te csinálnád, és nem egy svéd bikinimodell, akkor azért húznám a szám szélét!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 22:33:49

@LadyCarambole: @ripők: Ja, nehogyámmár! Legyenek szar kaják is a blogunkon, már csak a kontraszt végett is! Amúgy viszont a hét legjobb kommentje díjat így is neked kell adnom, Bóli Néném, a répás-hányásos dumádért! Főleg, mivel tudom, hogy a penész evett meg a brokkoliért meg a többi nyúleledelért a kajámban!
süti beállítások módosítása