Hurga & Góbász
2013.09.26. 04:49
Ez a lakoma nem igényel különösebb szájtépést, okos munkaszervezéssel netto 20 perc alatt elkészíthető.
Hozzávalók:
- Sütnivaló - bélbe töltött húsféle
- Főznivaló - a burgonyanövény földalatti módosult szárán (tarack) képződött ággumó
- Párolni való - múlt hétről két héttel ezelőttről maradt negyed fej káposzta
Az elkészítés módja:
Gyújtsuk be a sütőt és tegyünk fel vizet forrni.
Ízlésesen helyezzük el a hurkát és kolbászt egy tepsiben.
Csipkedjünk rá némi sertészsírt, böködjük meg fogpiszkálóval, hogy ne durranjon szét és górjuk a sütőbe.
A lecsutakolt burgonyaszemeket süppesszük a vízbe, sózzuk.
Szeleteljünk pár fej hagymát, dinszteljük meg és borítsuk rá a vékonyra metélt, sózott káposztát. Párolgassuk, de ne essünk túlzásokba, maradjon egy kicsit ress. Fűszerezzük borssal, esetleg köménnyel, majd szórjuk meg cukorral és forgassuk össze. Cikkezhetünk bele egy fej jonatánt - nekem most nem volt itthon. Pár kanál ecet segítségével tegyük pikánssá, oszt kész. Általában lilakáposztával csinálom, de most el akartam használni a cvekkedlihez vett fehér maradékát.
A főtt krumplit hámozzuk meg egy kés fokával, zúzzuk szét, sózzuk, borsozzuk, csipetnyi szerecsenybors is mehet bele. Adjunk hozzá vajat és tejet vagy tejfelt; én viszonylag sűrűn szeretem, a habosított, pillekönnyű trutymókat egyék csak a garbós metroszekszuálisok!
Halmozzuk esztétikusan tálra az összetevőket, majd lássunk neki, amíg még forró!
A maradék pirosas, fűszeres zsírt öntsük kis csuporba és tegyük hűtőszekrénybe; kíváló zsíroskenyér készíthető a felhasználásával, de ennek receptjét majd máskor teszem közzé.
Szerző: ripők
55 komment
Címkék: krumpli kolbász hurka disznótor bilagit ripők ínycsiklandó ez volt itthon világhírű magyar konyha fingató ételek pároltkáp
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.26. 07:08:07
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 07:14:47
Az étel az étel, a gasztrosznobok pedig megcsókolhatják a seggem partját!
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.26. 08:06:02
Nem tudom, hogy jön ide Széles Gábor - hacsak nem akarja híres-neves médiabirodalmának portfólióját épp a mi gasztroblogunkkal bővíteni -, de abban biztos vagyok, hogy ilyetén ízlésbéli igénytelenség láttán nem csupán innen távozik üstöllést, de a világból is kifut!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 09:14:14
Ez egyben magyarázat arra is, hogy miért nem szorítottak párnát a fejedre közvetlenül születésed után...
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.26. 11:30:38
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 12:24:21
A káp meg azért is kellett, mert nem volt semmi savanyú mellé és féltem, hogy megfekszi a pocakomat ez a nehéz trakta.
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.26. 12:28:27
Való igaz, hogy a születésem után rút voltam, de ez minden újszülött sajátja, így igazán nem okozhattam meglepetést! Kész szerencse, hogy néhány év alatt szép szál daliává serdültem, most pedig - életem zenitjén - maga vagyok a megtestesült férfiideál...
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.26. 12:45:35
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.26. 12:49:02
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 13:01:13
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.26. 13:11:31
spájdernecc 2013.09.26. 14:27:41
de ez a "habos-metroszexuális" összevetés teljesen új antropológiai összefüggéseket von magával.
már ezért is érdemes volt elolvasni
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 15:14:36
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 15:16:48
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 17:19:21
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 17:51:51
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 17:55:12
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:04:34
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:07:44
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:12:34
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:15:51
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:16:59
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:17:33
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:18:13
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:18:41
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:19:14
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:20:07
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:25:03
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:26:19
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:28:31
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:29:34
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:32:43
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:36:12
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:39:52
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:42:16
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:44:36
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:45:47
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 18:54:02
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 18:56:15
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 19:00:06
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 19:02:40
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 19:03:35
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 19:05:45
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.26. 19:08:41
Na, falok egy kis kolbászzsíros kiflit lilahagymával és paradicsommal!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 19:14:25
**büdösmackó** 2013.09.26. 22:31:10
**büdösmackó** 2013.09.26. 22:33:28
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.26. 23:34:53
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.27. 06:59:02
Kadarka Jánoska · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.27. 11:50:01
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.27. 12:43:53
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.28. 22:23:25
ellenben a véres hurkát erősen hiányolom, te leszbikus!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 11:33:39
Meghát ki az az állat, aki a friss hagymás vér helyett hurkába pazérolja azt a kincset!