A mérhetetlen főzőblogos népszerűségemből fakadó állandó olvasói terrornak engedve felelőtlenül beígértem ennek-annak erre-arra ezt-azt posztolás terén, és a (szokásos csúcsminőségű) fotók meg is vannak, de eme - bár kétségtelenül fenomenális - ételek emlékét elhomályosítja a mai, így kénytelen vagyok ezzel kezdeni, a többire pedig - kiemelten: a fahéjas csirkepörire - idővel visszatérek. Mondjuk forraltboros téli estéken. De Isten az atyám: kurva jó volt!

Mivel nálunk itt a ködös Albionban megjött a tavasz, rövidujjús meleg van és ragyogó napsütés, boltba menet mi más is juthatott eszembe, mint az egészséges mennyiségű óraszámban napfényt nem látott angol paradicsom, ami már adta is, hogy mediterrán étket kell főzzek a jó idő örömére. Egy kis friss zöldség (majd csak kimegy belőle a frissesség, ha hőkezeled, de az illúzió addig is megvan), egy kis ferde hajlamú fűszerezés, meg - amúgy dzsémiolivéresen - egy "kis" olívaolaj, és máris kész a digó tepsis krumpli. De ígérem: a többi rész ehető, és elnyomja benne a mediterrán vonalat. Úgyhogy uccu is neki, felejtsük el a kóbi-tojás-tejföl kombót, ha egyszer van itthon nyesedékhús!

A "mediterrán konyha" lényege - mármint ahogyan azt a nemzetközi gasztroblogokban megismerhetjük - a következőképpen foglalható össze. 1. A disznózsír káros, ellenben az olívaolaj hasznos, hiszen ez pénzt hoz azoknak, akik olívabogyót termesztenek - történetesen épp a mediterrán térségben. 2. Paradicsom minden kajába kell, mert ez az egyetlen növény, ami a mediterrán térségtől se Északra, se Délre, se Keletre, se Nyugatra nem terem meg olyan minőségben, mint ott (lett légyen bár - amint tudjuk - olyan gyümölcsről szó, amit úgy loptak Amerikából). Végül pedig 3. ha már olyan egészségesek vagyunk, hogy zsír helyett olajat, hús helyett pedig gyümölcsöt eszünk, legalább a sajtot ne sajnáljuk magunktól. Ennek a három szempontnak igyekeztem tehát megfelelni; mindenki eldöntheti saját maga, milyen sikerrel.

Kezdeném a hozzávalókkal:

- Sok almabor

Ez ugyanis való hozzá. Bele ugyan nem tenném (mielőtt egy kísérletező kedvű kezdő megkérdezné, hogy miért: hőkezelés után veszít az alkoholtartalmából!), de ideje végre megtörni azt az amúgy is sajnálatosan elterjedt nyelvi analfabétizmust tovább gerjesztő sablont, miszerint is egy receptben az, amit beleraksz a kajába, az hozzávaló. Nem, kéremszépen, az nem hozzája való, hanem beleje. Szóval lássuk a belevalókat:

- megszokács

Belegondolva a többes szám nem indokolt, mivel a királyi többest szerénységem tiltja, párom viszont belevalóságomban nem akad. Szóval ebbe most gondoljunk bele. Gondoljunk bele még egyszer, és ha elfogyott a következő pohárka is, semmi sem tántoríthat (!) vissza attól, hogy nekivágjunk a nagy mediterrán kalandnak. Törkölypálinkától kótyagos tengerparti reggelek, a tikitakánál is unalmasabb foci és huszonkét évesen hájas rikácsoló mammává manifesztálódó modell picsák rémképei helyett jöjjön tehát A Recept.

Tepsis krumpliról lévén szó, először is kell egy tepsi. Az alját locsoljuk meg jóóól olivaolajjal. Ezután karikázzuk bele a - döbbenet! - krumplit. Fehér héjú, sütésre szánt fajtából nyugodtan héjastól. Kiló krumplira számoljunk fél kiló apró kockára vágott húsos bacont (értsd: nyesedékhúst), úgy öt gerezd nem apróra, de hasábokra darabolt fokhagymát, és ne sajnáljuk róla a frissen vágott petrezselyemzöldet és bazsalikomot. Közben melegítsük elő a sütőt kétszáz fokra.

Itt ki kell térnem arra, hogy e két fűszernövény szárítottan is kapható. Aki próbálta már mindkettőt, az úgyis frisset használ (ha nincs, legalább fagyasztottat, mint én tettem), aki nem próbálta még, az próbálja ki a szárítottat is. Örök emlék marad.

Karikázzuk fel tehát a krumplit (minél vékonyabb, annál gyorsabban lesz meg, de azért ne burgonyasziromban gondolkodjunk - krumpli fajtájától függően 0,99 milliméter és 1,01 cenyóméter között ideális, de közelebb a felső értékhez). Ha van a tepsi alján úgy két réteg krumpli, locsoljuk meg egy kis olivaolajjal, majd lapos fakanál segítségével elegyítsük a krumpli tetején a kockahúst, fokhagymát és gazt, és igazgassuk a szecskahúst a krumplidarabok közötti résekbe. Locsoljuk meg olivaolajjal. Az elegy tetejére terítsünk felkarikázott és karikákra szedett lilahagymát, kiló krumplinként egy nagyobb, vagy két közepes fejet, valamint különböző színű paprikákat (én ezt egy marék fagyasztott vegyes kalifornia paprikával oldottam meg). Miután meglocsoltuk egy kis olivaolajjal, helyezzük a sütőbe, és legalább kétszáz fokon süssük lefedetlen tepsiben harminc-ötven percet.

Fél óra után ellenőrizzük villával vagy hústűvel a krumpli keménységét, majd gondolkodás nélkül tegyük vissza még húsz percre. Ezek után a krumplinak a félkemény és puha állapota között illik leledzenie.  Ekkor jöhet rá a többi cucc. Tehát mintegy ötven perc után vegyük ki ideiglenesen a sütőből (a sütő ajtaját csukjuk be), és hintsük meg az étek tetejét kiló krumplinként legalább húsz-huszonöt deka reszelt sajttal. Én étkezési célokra a közepesen érlelt cheddar sajtot preferálom, de aki a sajttal kívánja kifejezni a nemi identitását, természetesen használhat bivalytejből készült mozzarellát is. Nem mondom, eredeti parmigiano nem tette volna kevésbé mediterránná, de ilyenem nem volt épp a spájzban. Ha netán van, akkor is fűszerként bánjunk vele, valami semlegesebb és olcsóbb sajttal adva meg a mennyiséget.

A sajt tetejére halmozzunk félbe-harmadba vágott gombát. Erre a célra a legideálisabb a tehéntrágyás zsákokon nevelt kerti csiperke (Agaricus campestris) avagy sampinyon. Bár nyakunkon a gombaszezon, ne essünk abba a hibába, hogy az ízletes, saját kezűleg szedett erdei gombáinkat ebbe az ételbe pazaroljuk; azoknak is megvan a maguk helye a gasztronómia széles palettáján.

A gombafejek közé-mellé koktélparadicsomokat ékelünk, majd - a gombicsekek kiszáradásának elkerülése érdekében - meglocsoljuk őket olivaolajjal. Kevés bazsalikomot és petrezselymet hintünk még a tetejére, jó bőven szórjuk durvára tört borssal, majd ráküldünk még némi sajtot.

A forró sütőbe visszatolva nagyjából negyed óráig dolgoztatjuk. Nem baj, ha nem ég rá a sajt, ez mediterrán kaja! A lényeg, hogy a gomba piruljon, a paradicsom belülről plöttyedjen. A sajt elég, ha nyúlós rajta, mint a takony. Ez csúcsosítja ki a digó identitást.

Ha híján vagyunk a lustaságnak, a maradék paradicsom mellé adott, fokhagymás olivaolajban elkevert rukkolasalátával tálaljuk, de gaz van benne így is bőven, szóval ez akár el is hagyható. De azért a tálalás után nem árt egy kis olivaolajjal meglocsolni még, ha nincs hozzá olajos saláta.

Bármilyen erős késztetést is érzünk a fogyasztása után, ne jelöltessük magunkat miniszterelnöknek, ne finanszírozzunk focicsapatokat, és ne bizniszeljünk a maffiával! Mármint most nem Orbán Viktorról beszélek, mert ő nyilván sose csinálna ilyesmit, hanem Silvio Berlusconiról, volt olasz miniszterelnökről, aki mediterrán tepsis krumplin nőtt fel.

Egészségére!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.