Diétás desszertek, I. rész

2013.10.30. 20:00

Most induló sorozatunkban - melyhez bloggertársaim különböző desszertutánzatai legfeljebb ha éles kontrasztként szolgálhattak - a desszertekkel fogunk megismerkedni. Mint az köztudomású, a desszert az étkezés utolsó fázisában kerül terítékre, funkciója az, hogy könnyed lezárást adva teljessé tegye az ebédet avagy vacsorát. Ennek megfelelően a desszerthez optimális húsféleség nem lehet nyesedékhús - ami jellemzően a desszertekhez túlságosan fajsúlyos disznóhúsból készül -, azonban remélhetőleg ebből senki nem következtet arra, hogy létezhet desszert hús nélkül! Szerencsére az emberi lelemény folytán eleink rájöttek arra, hogy a szárnyasok bizonyos részei - úgymint a felsőcombjuk - is alkalmas emberi fogyasztásra, s mivel a szárnyas könnyűnek elég könnyű, miért is ne lenne ideális desszertnek?

cukor.jpg

Mint képünkön látható, blogunk dicsfénye elhomályosítja a cukrot, így aztán desszertjeink méltán népszerűek azok körében is, akik répából, nádból és más takarmánynövényekből kinyert cukrot sohasem szednek a szájukba, tudva tudván, hogy a cukor egyetlen egészségkímélő hasznosítási területe a szeszgyártásban lelhető fel. Sorozatunk első két részében - mely egyébként az utolsó előtti és utolsó rész is egyben - tehát cukormentes, igen-nagyon egészséges, szárnyasból készült desszertekkel fogunk megismerkedni: a fahéjas csirkepörivel és a hamispaprikás hamiskrumplival. Kezdjük máris az előbbivel.

Mint azt a kommentekben még valamikor szeptemberben már kitárgyaltuk, a fahéjas csirkepöri - bár csirkés lecsónak szívesebben mondanám - marokkói étel, és kendős szűzlányok szokták interkulturális kapcsolatteremtés céljára használni multikulturális országok multikulturális nagyvárosainak multikulturális társbérleteiben. Marokkót jellemzően arabok lakják, akik rengeteg értékes dolgot adtak az emberiségnek. Nekik köszönhetjük a teveszarból nyert energiát, az öngyilkos merénylőket, sőt: jobb helyeken a füstös képű nőnemű példányaik látványától is megkímélnek bennünket, ami főleg ebéd előtt igazán nemes gesztus a részükről.

Mindez azonban ne tévesszen meg bennünket, ugyanis az étel ehetővé tehető, csak pár apró trükkre kell figyelni, mint például hogy a csirke fogyasztásra alkalmatlan részeit - kiemelten: a mellet, alsócombot, belsőségeket, szárnyat, farhátat, nyakat és lábat - meghagyjuk az araboknak. Ők ugyanis egészcsirkéből készítik; mi, civilizált európaiak azonban a manufaktúraipar óta eljutottunk már a társadalmi munkamegosztás igen magas fokára, így aztán nem okoz számunkra nehézséget megfelelően elosztani a csirke részeit sem egymás között. Miénk a felsőcomb filé, a többit egye meg, akinek két anyja van. Ezenkívül már csupán a lecsóalapra és a fahéjas ízesítésre kell figyelni; de süketelés helyett csapjunk is bele a lecsóba!

Először is kicsontozzuk a csirke felsőcombokat, majd wokban kevés disznózsírt hevítünk. A zsiradék származási forrását persze az araboknak nem mondjuk el, hadd égjenek a pokol tüzén, ha esznek belőle. Legalább addig se robbantgatnak! A kicsontozott csirke felsőcomb egészben maradt részét (nehogy valaki is azt mondja nekem, hogy a fagyasztóból frissen kivett, összefagyott felsőcombot képes úgy kicsontozni, hogy az egész hús egyben marad!) bőrös felével lefelé a forró zsírba helyezzük, majd egy-két gerezd fokhagymát és egy ág rozmaringot dobva közéjük, a fröcsögő zsírral dacolva, gyakori kevergetés közepette nem túl nagy, de azért fároszi lángon kissé megpirítjuk. Ha (1) túl kevés a zsír, vagy (2) túl egyenetlen a kevergetés, netán (3) túl nagy a láng, a bőr könnyen leragad, kivéve a teflont használó bumburnyákoknak, de ők majd úgyis megtanulják, hogy harmadik használat után leragad az a teflonban is. Nem nehéz így hát elrontani, úgyhogy kezdőknek inkább csak akkor ajánlanám ezt az ételt, ha van kéznél kutya-macska, avagy szeretik nyersen a csirkebőrt, és meztelenül hajigálják a húsokat a zsiradékra. Ekkor viszont az arabok elől a kajába belopott disznózsír mellé feltétlenül alkalmazzunk semleges ízű növényi olajat vagy legalább holmi libazsírt, ugyanis a bőr elősütésének funkciója a piruláson kívül a zsírtermelés.

A következő fázist fiatal olvasóink számára nem lesz könnyű érthetően elmagyaráznom. Ha más nem, nagyszülők fel tudják idézni, hogy mielőtt az ember mpx-lejátszókon hallgatott volna zenét, sőt: még a DVD és a CD balladai homályba vesző korszaka előtt bezony a zenehallgatás nem úgy ment ám, hogy csak bekapcsoltam, aztán szólt magától... A lemezjátszókból és a kazettás magnókból úgy lehetett csak a maximumot kihozni, ha lejátszás közben félúton megfordították benne az adathordozót. Nos, ezt követve - mivel ez egy ősi recept - pár perc csirkebőr-töpörtyűsítés után a combfiléket megfordítjuk, majd kicsit rövidebb ideig hőkezeljük a B oldalukat is (a sumákabb zenekarok ugyanis a B oldal végéről mindig le szoktak spórolni pár percet). Ezek után a zsiradékon kívül mindent eltávolítunk a wokból.

A visszamaradt - illetve remélhetőleg a bőrkének köszönhetően éppenhogy megszaporodott! - zsiradékon rengeteg hagymából és kielégítő mennyiségű fagyasztott paprikából lecsóalapot képezünk. Mikor már üveges, rádobáljuk a hús szecskásabbra sikerült részét, körbefehérítjük, majd visszahelyezzük az egybehúsokat a fokhagymájukkal. Ha kísértést érzünk rá, meghintjük pirospaprikával, bár nem hiányzik belőle, ha kimarad. Fehérborral is javíthatnánk rajta, ha még kevésbé akarjuk autentikusra. Viszont alaplével, csapvízzel, de még inkább paradicsomlével valójában jobb eredményt érünk el. Ez amúgy egy elég vizenyős jellegű kaja, amit levesesen esznek, és nem áll meg a szaftban a fakanál, mint egy tisztességes pörköltben. Én azért valamelyest egyensúlyoztam, mivel a cél nem gulyásleves volt. Ellenben még némi fokhagyma, koriander és kutyapöcse paprika elengedhetetlen hozzá, hogy harmonikusan kiegészítse az őrölt fahéjat, ami kerül bele.

Mivel a fahéj a kulcsa az egésznek, erre külön ki kell térjek. A fahéjas csirke neve nem azért fahéjas csirke, mert a fahéj és a csirke dominál benne. Nem. Mondom nem! A domináns az ételben a csirke meg a lecsóalap, netán a csípős és a fokhagyma, hogy elnyomja az ízeket, de a fahéj funkciója mindössze annyi, hogy némi pikáns, extravagáns plusz élményt adjon az arra avatottak ízlelőbimbainak, avagy valami "hülye mellékízt" a menzához szokott panelpatkányoknak. Ha már felismerhető a fahéj íze, majdnem sok belőle, szóval csak csínján bánjunk vele először, kóstolgassuk, és inkább utólag emeljük a dózist, mintsem hogy az egészet ki kelljen borítani. Még mindig jobb egy fahéj nélküli csirkepöri, mint a feltét nélküli (amúgy tepsiben sült) hasábkrumpli vacsorára, ami készült hozzá:

cserke.jpg

Én azért még egy kis pinto babot is rottyantottam a szaftban, mert maradt valahonnan egy fél konzervnyi belőle, ezzel is utalva az Újvilágba elszármazott muszlimokra, akik mostanában mindenféle barátaik privát telefonbeszélgetéseit hallgat-gatva forralják ki legújabb terveiket. Bízzunk leleményességükben; ha lesz benne fahéj és csirke felsőcomb is, ebből csak jó sülhet ki!

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr785606853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 21:01:52

A picsába, a szavazóboxot mindig elfelejtem. De szerencsére van egy névtelen fegyverhordozóm, aki ezúttal is pótolta...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.30. 21:05:08

te hülye buzi, hol a szavazós izé?!
így hogy véleményezzek mégis?!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 21:09:43

@LadyCarambole: Hát ha ilyen lesújtó a véleményed, jobb lett volna, ha sehogyansem véleményezel, te hálátlan boszorka!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:12:40

@megszokács: A csirkéd is azt gondolja magáról, hogy könnyű, aztán próbál repülni, és rájön, nem megy, csak a tetőről lefele, aztán nagyot tottyan földet érve. Így lett nehéz fajsúlyú a desszerted is, no nem a fahéjtól, hanem mert belerottyantottál. Ehhez képest a pörkölthöz kínált sült krumplin már meg sem lepődtem.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:18:36

@porhanyós: Tepsiben sült, hogy kímélő legyen! A pinto bab meg igenis könnyű, lágy fuvallatokat kelt mindössze. Igazi nyáresti vacsorához való desszert ez, bár ha rajtam múlna, pár csík kolozsvári szalonnával kezdeném a dolgot...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:26:53

@megszokács: Onnan. Azért megkóstolnám, ha valaki elém tenné, de le nem tesztelném saját készítéssel, mert nem tudok kis adagot főzni, kidobni meg nem szeretném, ha mégsem ehető.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:39:01

@porhanyós: Szó mi szó, amikor a kaja készült, a harmadik nap már én is szíttam a fogam, hogy kivételesen nem egy egész vájlinggal kellett volna főzni. Viszont a ma készült, és már itt beharangozott hamispaprikás hamiskrumpli nem sokáig fogja bírni, mivel már háromszor vacsoráztam belőle. Igaz, abban pulyka felsőcomb van, de csak egy...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:42:30

@megszokács: Csak illemből fikáztam. Nem lehet hülyeség a fahéj. A paradicsom elviszi az ízét más irányba, mit a magyar gyomor megszokott. Először akkor lepődtem mikor tapasztaltam, hogy a kechupba is tesznek. Valóban csínján kell bánni vele, ahogy mondod, épp annyi kell belőle, ami még nem érződik ki belőle. Óh! Paprikáskrumpli! Régen volt, ez jó ötlet!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:54:31

@porhanyós: Majd a paprikás krumplin nézhetsz nagyokat... A pulyka még a leginkább belevaló étel azok közül, amiket raktam bele... De ez legyen titok a sorozat következő részéig...

...

...

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.30. 22:59:00

@megszokács: Már is pislogok, bár lehet az álmosság az oka. Megyek is nyugovóra.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.10.31. 07:34:05

@megszokács:
épp elég nagy szó tőlem, hogy megenném, szóval szerintem inkább arra gyúrsz, hogy csak elfenekeljelek a seprűmmel!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 09:19:42

@LadyCarambole: Nem, de ha már seprűvel jössz, igazán kitakaríthatnál!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 16:35:00

Csak egyetlen dolgot tennék hozzá:
1. Mi a fasz az a koriander, mibe szokács rakni, mihez hasonlít az íze, mert én csak tévében láttam eddig. Tudtommal.
2. A bőrös csirke le nem ragadásának az a titka, hogy nem szabad basztatni, amikor letapasztottad. Csakúgy, mint a halaknál, itt is a türelem a lényeg, nem a teflon. Várni kell, amíg elkezdi kieriszteni a zsírját, megpirul és kicsit pergamenesedik. Na.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 16:44:27

@ripők:

1.a. www.origo.hu/tafelspicc/alapanyag/20130225-fuszerhatarozo-a-koriander.html

1.b. Ha én koriandert mondok, jellemzően levelet értek alatta, vagyis ázsiai petrezselyemzöldjét (a maga hülye ízével) - bár mint a fenti link túlvége állítja, az ázsiaiak is importálták csak. Általában arab, mexikói, indiai, de távol-keleti kajákba is használják, és mint ezen kajákra jellemző, igen nehéz bármilyen Európában megszokott ízhez hasonlítani, hogy mit tud. Meg kell kóstolni, na.

2.a. Ha a bőrös csirkét sütni akarod, úgy kell eljárni, ahogy mondtad. De én nem akartam sütni a bőrkéjét, csak egy kicsit jobban kisütni a zsírját, mintha hagymás zsíron megforgatnám egy pörkölthöz.

2.b. A halat meg ajánlgasd a kutyádnak!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 16:55:32

@megszokács: Elolvastam, valahogy egyetlen általam kedvelt ételhez sem passzol a szétnyomott poloska aromája, szóval a nagy találkozás még váratni fog magára egy darabig.
Egyébként szerintem csacsiság a mirelit pomfrit elhasználni köretként, amikor az önmagában kiváló étel, fáradt hétköznapok laktató csemegéje! Tartok is a fridzsiderben 2-3 kilót, vész esetére. Elég 2-3 vacsorára és mosogatni sem kell, ha sütőpapírra teríti az ember és a tepsiből csipegeti ki, Comedy Centrál-nézés közben.

szanalmas 2013.10.31. 17:26:47

A GasztroIstenek ha vitáznak. Ilyenkor érzem, hogy legalja műkedvelő valék!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 17:35:38

@szanalmas: Csudát. Két dolog van itthon jelenleg:
- egy három napja megkezdett Coop melegszendvicskrém-konzerv. Folpakkal hermetikusan lezárva.
- Fagyasztott leveles tészta a mélyhűtőben. Tekintve, hogy nem én vettem, bizonyára jópár éves.
+ Ráma margarinből egy hüvelykujjnyi
- Szikkadt sajtdarab, reszelhető.
- Csípős pirosarany
- Némi szesz

Kitalálod-e, mit fogok vacsorálni?!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 18:42:26

@ripők: Sajtos rolád szendvicskrémmel. Elkészítése: a leveles tésztát kiolvasztás után körülbelül 0,8cm vastagságra kisodorjuk. Megkenjük melegszendvics krémmel, majd a tésztát éles, lehetőleg forró késsel 12*8 cm-es darabokra metéljük, majd hosszanti irányban feltekerjük. Margarinnal egy méretes tepsit kikenünk, és szépen, egymástól kissé távol elhelyezzük bele a tekercseket. Reszelt sajttal gazdagom meghintjük, majd előmelegített sütőbe dugjuk. Míg elkészül, torkunkat némi szesszel locsolgatjuk.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 18:47:24

@porhanyós: Magácska tud valamit! De én baszok rá, nem koszolok nyújtófát meg kést, megsül az egyben, instállom. Kis csípőst pöttyentek mellé. Pincehideg viszkivel és veresborral kínálom. Jó étvágyat.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 18:51:29

@ripők: Tényleg! A csípős kihagytam. Köszi a kiegészítést. Étvágyam mindig van. A viszkit külön köszönöm.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 18:53:35

@porhanyós: Csak a Dzsoni Vóker (akciós) ad erőt és mindent lebíró akaratot!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 18:56:23

@porhanyós: Kéne gyorsan egy tipp. A leveles tészta kopog, mint a metlaki, hogyan lehet gyorsan felhasználhatóvá varázsolni?! A mikrótól trutymó lesz, viszont éhes vagyok.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:00:14

@ripők: Fingom nincs hozzá, lehet a Dzsoni Vóker adna tippet. Talán két kupica után megpróbálnám meleg vízbe tenni, de nem garantálom, hogy így nem lenne trutymó.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:03:27

@ripők: Esetleg beletenném reklámszatyorba, és hajszárítóval melengetném.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:03:34

@porhanyós: Köszönöm a jótanácsot! Máskor tessék akkor szólni, amikor két kupicánál tartok!
www.youtube.com/watch?v=cDrJAfbuGA4

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:04:13

@porhanyós: Hajam sincs sok, hajszárítóm annál is kevesebb!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:08:21

@ripők: Itt nem megállítani, visszapergetni kéne az időt, de az épp múlt szombaton történt meg. Legközelebb egy év múlva fog bekövetkezni.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:08:42

@porhanyós: Tökre bekészítettem a fényképezőt, hogy ebből márpedig poszt lesz. Aztán itt vagyok megfürödve.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:10:46

@ripők: A tisztaság nem kizáró ok a fényképezésre, sem a főzéshez, posztoláshoz.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:13:26

@porhanyós: Csak a maga nevében tessék beszélni!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:22:42

@porhanyós: Nylonbatekerve ázik a mosogatóban. Node, ha nem jön be, akkor oda a szakértői renomé! Kénytelen leszek pizzát rendelni világ csúfjára! Pedig csütörtökön nem szoktam egyátalában!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:25:39

@ripők: Hát, most csütörtököt mondtál.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.10.31. 19:28:29

@porhanyós: Csütörtököt írtam! Bármi, ezzel ellentétes híresztelés csak szalmakutya!
www.youtube.com/watch?v=EMqJiQBDCNI

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.10.31. 19:35:11

@ripők: Nekem semmit nem mondott a fekete baba. Már megint hol jár az eszed?

szanalmas 2013.11.01. 07:35:13

@ripők:

Szerintem simán ehető!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 08:44:14

@ripők: Kemény tészta volt ez, de megérte az időt, fáradtságot. A jó munkához idő kell, jelen esetben tíz órát számoljunk a mirelit olvasztásától.

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 13:07:51

Másodszor, és egyben utoljára vagyok hajlandó magamról képet feltenni. Nem női szemérem, az arab nők által viselt csador ihletett beöltözni a fahéjas pörkölt fogyasztásához.

kepfeltoltes.hu/131101/F_nyk_p0149_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 13:52:05

@porhanyós: Mindjárt rájöttünk, hogy ez nem női szemérem. Az arról készült alkotásodat már láthatta ország-világ...

szanalmas 2013.11.01. 20:02:06

Lusta gyesznók, hát mindenki éhezik, vagy csak hamarabb setétedik és hiánycikk a vaku. Az, hogy én hideget eszek mert csak, az nem mentség számotokra!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 20:16:24

@szanalmas: Miután a köret elfogytával egy kis kukoricakásával megettem a fenti recept második részének a maradékát (a recepttel azonban még húzom az idegeket...), én ma csipszet vacsorázok. Fél kiló nyesedékhús, apróra vágott hagyma, fokhagyma, frissen őrölt feketebors. Tepsi alját kikenni zsírral, be a sütőbe grillfokozatra, pár percenként kevergetni, amíg ropira sül a husis része, töpörtyűsre a zsíros. Ízlés szerinti italt ajánlok hozzá köretnek!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 20:18:32

@szanalmas: @megszokács: De ha valaki a csipszet elfogult módon a krumplisziromhoz kötné, akkor azt mondom, hogy sznekk, avagy borkorcsolya!

szanalmas 2013.11.01. 21:04:25

@megszokács: Zseniális, posztold ki, mert nem fogom megtalálni!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 21:07:20

@szanalmas: Olvastad az előzőt úgyis, amit moderáltam, szóval ehhez tartsd magad...

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.01. 21:12:29

@szanalmas: De leginkább olvass mélt, bazmeg, mélt!

porhanyós · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.02. 17:23:45

@megszokács: @szanalmas: Remélem, nem gondoljátok, hogy ezek az én szemeim! Tudom én, hogy a szem a lélek tükre. Majd még a lelkem bugyraiba is hagyok betekintést nektek?
www.youtube.com/watch?v=gM_V9fCahs8

kiraaaaa 2013.11.03. 18:12:02

@ripők: Sztem erre mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít!

szanalmas 2013.11.04. 11:05:46

@porhanyós: Nahát, ez már mindennek a teteje!

@kiraaaaa: Gyanús csönd van, lehet hogy mégsem kellett volna megennie!

spájdernecc 2013.11.04. 15:19:53

@szanalmas:
megérdemelte
remélem rájött a szapora

szanalmas 2013.11.04. 15:27:32

@spájdernecc:

Én ripőkre az életemet is rá merném bízni, ha szerinte ehető, akkor enném! Úgyis fertőtlenítenénk azonnal, alaposan!

spájdernecc 2013.11.04. 15:51:30

@szanalmas:
ebben az esetben persze érthető a bizalom

szanalmas 2013.11.04. 15:59:49

@megszokács:

Lópöcsöt, én már ittam ripivel többször is, te meg azt honnan tudnád, te szigetlakó!

szanalmas 2013.11.04. 19:42:31

@megszokács:

A bagolynak meg lófaszt a seggébe.

szanalmas 2013.11.04. 20:44:08

@kiraaaaa: Azért nyugtass meg, hogy túlélte.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.05. 06:15:13

@szanalmas: Mi az hogy! Nagyon is! Máskor is készítek efféle finomságot ezentúl! A hamburgeres ízesítésű (!) melegszendókrém azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Legközelebb füstöltkolbász megy bele.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.05. 10:10:29

@szanalmas: Inkább valami darálthúsos, fűszeres ragut!

szanalmas 2013.11.05. 10:42:34

@ripők:

Olyan éhes lettem most miattad, mint a farkas. Tegnap sem vacsoráztam, brühühü.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.05. 11:00:03

@szanalmas: Alapvetően fogyókúra-ellenes vagyok, de te tudod..!

spájdernecc 2013.11.05. 14:42:02

@szanalmas:
ez a fickó generálheppje
ha ripők lennék, faragnék egy fakést, és tökön szúrnám magam

spájdernecc 2013.11.06. 15:41:27

A blogmanó elorozta a kettes desszertet
fene a gusztusát

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.11.06. 15:43:18

@spájdernecc: Túl koránra lett időzítve a poszt, ugyanis még nincs meg a recept, és momentán nem is tudom, mikor lesz. De így legalább újra meglepi lesz, amikor megjelenik!

spájdernecc 2013.11.06. 15:53:53

hát, tuti meg fogok lepődni

szanalmas 2013.11.07. 04:21:31

@megszokács:

Legalább egy zsíros kenyér receptet posztoljon már valaki!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.07. 06:01:33

@szanalmas: Remek ötlet! @megszokács: amúgy is ígért egy házi kenyérreceptet még blogunk hőskorában...

szanalmas 2013.11.07. 06:34:37

@ripők:

Lássuk be végre, ígérni tud!

spájdernecc 2013.11.07. 09:03:54

őskor, bazmeg, őskor...
kb három hete

spájdernecc 2013.11.07. 15:15:17

Zsíroskenyér:
Vegyünk elő egy zacskó 1 kilós szeletelt kenyeret, és válasszunk ki két kevésbé lyukacsos karéjt.
Nyúljunk be a hűtőszekrénybe, és vegyük elő a kacsazsíros bödögét.
Egy kenőkés segítségével egyenletesen, vékonyan símítsuk el a kacsazsírral a lyukacsok által szabdalt brúgó felületét.
Szeljünk rá újhagymát, a réseket töltsük ki jóféle mustárral. Igény szerint sózzuk.
Kerítsünk egy cirka 2 dl-es poharat, és ezerjóból készítsünk kisfröccsöt.
Falatozás közben hörpölgessünk.

szanalmas 2013.11.07. 17:16:24

@spájdernecc:

Fűszerpaprika a tetejére szórva, helló!!!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.07. 17:31:59

@spájdernecc: Lilahagyma, feketeretek, paradicsom és só, a hétszázát! Mindazonáltal megjegyzem, hogy több, mint 3 hete küldtem neked meghívót, nem szájaskodni kéne, hanem belefeszülni a járomba, kibickém!!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.07. 17:36:38

@szanalmas: Már a szeletelt kenyérnél levágtam, hogy műkedvelő! Bazmeg, a zsíroskenyér kocsikerék-méretű kovászos cipóból készül, amit az ember a mellihez szorít, megkereszteli és magafelé nyiszatolva lemetsz egy három-négyujjnyi szeletet, lehetőleg nem egy síkban, hanem törésvonalban. És nem harapni, az áldóját, hanem bicsakkal, deszkán falatozva!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.11.07. 21:57:40

@ripők:
egyetértek!
mondjuk én a tiszta, hagyományos vonal követőjeként a klasszik só-paprika-lilahagyma triumvirátuson kívül maximum egy kis vékony libamájszeletkényit vagyok hajlandó engedni!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.11.07. 23:46:57

@LadyCarambole: Libamájat csak saját zsírjával, ugyebár!
Na persze lehet itten flancolni, de a pecsenyezsírnál jobbat még nem találtak ki, a bödön alján a törmelék a java!

spájdernecc 2013.11.08. 05:20:46

@ripők:
és hová küldted azt a meghívót?

spájdernecc 2013.11.08. 05:27:30

negvan
szinte büdösmedvei szinten szarom le újabban a vipmélt...

***Büdösmackó*** 2013.11.08. 13:01:40

fantasztikus poszt!

nem jutok levegőhöz!

az a kis buzi a szójatofus gnokkijával tényleg elbújhat!
süti beállítások módosítása