Lait de porc
2013.09.14. 22:23
Természetesen mindent meg lehet unni egyszer, így a Porc dans son jus-t is. Azoknak, akik már itt tartanak, ajánlom a mai receptet.
Az első számú hozzávaló némi sertés nyesedékhús. Kiemelendő azonban, hogy ez az étek akkor az igazi, ha épp kevésbé porcos, ellenben annál szalonnásabb nyesedékhúst fogunk ki. Hiába, a megfelelő alapanyagoknak való utánjárás egy külön életforma, amely vadászó-halászó őseink viszontagságos élelmiszerbeszerzési hercehurcáit idézi.
Nos tehát. A Lait de porc alapja a sertés nyesedékhús mellett a tej. Viszont mivel a tej természetes formában az emberi gyomor számára nem emészthető, körültekintően fel kell dolgozni fogyasztás előtt. Ezt a komplikált folyamatot nem szívesen bíznám a Kedves Olvasóra, ezért aztán a javaslatom az, hogy a Lait de porc elkészítésekor bátran hagyatkozzunk az élelmiszerboltok célirányú termékeire. A tökéletes Lait de porc-hoz javallt tejtermék a túró-joghurt-krémsajt 1:1:2 arányú elegye, amit úgy érünk el a legkönnyebben, ha beszerzünk valami bóvli cottage cheese-t (joghurtban úszkáló túródarabkák, csak flancosabban hívva) és valami olcsó ricotta-utánzatot. Ha netán túl jó minőségű krémsajthoz jutnánk csak hozzá, bóvli joghurt hozzáadásával megfelelő állagúra fejleszthető a tej típusú összetevőnk. Akkor az igazi, ha hasmenéses hígfosra emlékeztet bennünket, néhány apró, szilárdabb darabkával vegyítve (amelyeket a túró testesít meg).
A Lait de porc rajongói persze tudják, hogy az élet nem csak játék és mese! Az alapanyagok listáját sajnos fel kell higítanunk holmi zöldségekkel, mert bóvli sajttal és nyesedékhússal jóllakni bizony nem olcsó mulatság! Erre a célra az előző receptben már propagált, előfőzött konzerv burgonyát javaslom egyfelől, és mirelit brokkoli-karfiol-kölökrépa (úgy is ismeretes, mint baby carrot) vegyeszöldséget másfelől. Persze tudom, most kórusban felhördülnek a főzésben járatosabb olvasók, hogy Lait de porc nem létezhetik mirelit spenót nélkül! De, de, kedves főzőtársaim, sajnos létezhetik; köszönhetően a közeli Asda szupermarket hanyagságának, hogy nem tartanak mirelit spenótot ezekben az ínséges időkben. Ennek megfelelően a zöldségek megfelelő arányát egy rész nyesihusihoz számított egy rész előfőzött krumpliban és egy rész vegyes zöldségben határozhatnók meg. Tehát egy ötliteres kondérra számolva egy kiló nyesedékhús, egy kiló fagyasztott zöldség és egy kiló előfőzött krumpli kell, durván fél kilónyi előkészített tejjel.
(Leleményesebbek a jövő Lait de porc-jaira is felkészülve külön is megvásárolhatják a fagyasztott zöldségeket, ezzel megelőzve az abból fakadó problémákat, hogy a gyárilag egybezúdított kiadásban valahogy mindig szükségképpen a répa dominál. Bár így a fagyasztónk egy részét zöldséggel kell aztán leterhelnünk a maradék zöldségek miatt, de ez talán vállalható áldozat egy igazán jól sikerült Lait de porc-ért cserébe, amelyben a karfiol és a brokkoli sohasem kevesebb, mint a répa - kivéve persze, ha megfelelő mennyiségű spenóttal ellensúlyozzuk!)
Az eljárás a következő. Kevés (természetesen állati eredetű) zsiradékon igyekszünk megpirítani a nyesedékhúst. Mivel a vákuumcsomagolt nyesedékhús jelentős mennyiségű víz hozzáadásával készül, hogy a gyártó spóroljon a költségeken, és - az egyébként húshoz képest igen kedvező - árért némi sós vizet is ránk sózzon, ez a kísérlet csak akkor jár valamelyes sikerrel, ha nagy lángon, wokban, folyamatos kevergetés mellett tesszük, nem engedve, hogy levet eresszen. Tehát tegyük így. A hús előkészítése után adható hozzá a fagyasztott zöldség, aminek az esetében a léengedés - a jégből kifolyólag, ha értitek, hogy mondom - sajnos elkerülhetetlen, így ez előtt a lépés előtt akár egy fazékba is transzponálhatjuk készülő étkünket, hogy egyszerre beleférjen többnapi adag is, mert ha elkészül, ripsz-ropsz el fog fogyni! A zöldség és hús elegyítése után adjuk hozzá a fűszereket - kiemelten: kaporlevelet és zúzott fokhagymát -, majd továbbra is nagy lángon, gyakori kevergetés mellett elfőzzük a leve nagyját. Ennek során a hús és a zöldség is elsősorban párolódik, kevéssé fő, ami a zöldségre nézve azzal a kedvező hatással jár, hogy szétfőzés helyett ressre tudjuk elkészíteni. Akkor lesz tökéletes, ha már nem törik bele a fogunk a bóvli karfiol/brokkoli fás szárába, de öreganyánk még azt mondaná rá, hogy ez fiam nyers! Ha ez nem adna kellő támpontot, úgy is meghatározhatjuk a főzési időt, hogy ne számoljunk 6-7 deci fröccsnél/sörnél többet rá!
Mikor a gaz már némi jóindulattal emberi fogyasztásra alkalmasnak mondható, mehet a kajába a krumpli. Ennek nem kell sok idő, hiszen elő van már főzve; a funkciója az ételben az, hogy valamelyest felszívja a sót, amivel a nyesedékhúst telebarmolták. Így aztán pár perc összerottyantás után megkoronázhatjuk az egészet a fentebb leírt módon előkészített tejjel. Ennek már végképp csak egy rottyanás kell, hiszen a tejből nem akarjuk kicsapni a fehérjét - a fehérje kicsapása recskázáskor lényegesen élvezetesebb amúgy is -, csak (ekkor már kis lángon) hagyni, hogy átjárja a szószt a hús, a fokhagyma és a kapor íze. Végezetül ízlés szerinti mennyiségű, szintetikus úton előállított citrom vagy lime ízű lével és/vagy mozsárban frissen zúzott borssal finomhangoljuk az ízét.
Mint a minőségi ételek többségének, a Lait de porc-nak is kiválóan harmonizál az íze egy flaska jól behűtött almaborral. Egészségünkre!
Szerző: megszokács
55 komment
Címkék: spenót tej krumpli fokhagyma karfiol kapor brokkoli nyesedékhús
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 12:26:20
2013.09.15. 13:13:44
2013.09.15. 13:14:39
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 13:16:22
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 13:16:50
2013.09.15. 13:24:05
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 13:25:04
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.15. 14:27:18
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 14:31:47
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.15. 14:33:41
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.15. 14:49:32
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 14:54:26
@"the dragon": Elképesztő, hogy nem értékeled a retrót! Arról nem beszélve, hogy két - egyébként kétségkívül remek felütést adó - receptből vonsz le messzemenő következtetéseket. No persze a vajas zsemle vs. margarinos kifli dilemmájának perspektívájából minden étel mosléknak tűnhet, ami fazékban készül!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 15:05:19
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 17:06:13
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 17:13:53
Ami a tárkonyt és a raguleveses vonalat illeti, nem tagadom a létjogosultságát, de a nyesedékhús sajátosan pácsógenerálta, műfüstös ízéhez jobban passzol a savanykásság és a kapor is. Bár a tárkonyos kajákat is savanyítjuk ugyebár, ha már itt tartunk.
A krém meg azért kellett bele, mert rühelltem volna, ha az előző leveses poszt után megint valami hígat posztolok, ellenben nem akartam se hagymával, se keményítővel vagy hasonlókkal sűríteni a szaftját.
Mostantól sűrűsödő tendenciát fognak mutatni az ételeim. Kezdésnek remélem, sikerül megoldanom, hogy a csúcsfelbontású webkamerámat a konyhában is tudjam használni, mert a nyesedékhúsból készülő grillkolbászokat mégsem fogom a számítógépasztalon bélbe tölteni, márpedig ott a folyamatot is szemléltetni kell, mielőtt valaki azt hinné, műbeles virslit szedek a számba!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 17:20:27
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 17:24:39
Amúgy hogyazistenbene lenne megkerülhetetlen, mikor szezonja van! Szakaszosan lehet csak kapni, és potom 5-600 magyar forint áron nem ritkán egész szelet karajokat, combdarabokat, szeletelt bacont lehet benne kifogni! És van szerencsére "füstöletlen" (ergo kevésbé sós) változat is, mikor épp mit hagynak ki a kutyaeledelből!
Nyilván ilyenkor hetekig ezt eszem, meg a fagyasztót is teletömöm vele.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 17:36:37
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 17:45:24
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 17:49:49
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 17:59:06
De vigyázat, akármennyi vizet is raksz bele, jobban fog hasonlítani a jobbfajta kolbászkákra az állaga, mint amit bótti virsli vagy párizsi után várnál, mivel az utóbbiakat sajnos már valóban nem tudjuk elgondolni adalékanyag nélkül. De a koncepció lényege az, hogy vízzel lazítod a húsdarát, ez teszi sajátossá a végeredmény szerkezetét. Ismétlem tehát, nem a szója és a keményítős víz, bár víz tényleg kell bele.
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:04:20
jotenni.blogspot.co.uk/2011/04/hazi-virsli.html
www.utajovobe.eu/hirek/elelmezes/1823-virsli-hazilag-csak-husbol-adalekparade-nelkul
Tapasztalatom szerint a jég nem annyira fontos, mint amennyit paráznak rajta. Én mondjuk a bőrkét szeretem benne, de azt azért nem árt hosszasan előfőzni és úgy darálni, hogy szétmálljon az ember szájában a kész változatban.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:05:20
Néhány fűszertippet adhatsz azért. Natúr virslibe pölö mi kell?!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:08:26
Ízesítésnek remélem, ad némi támpontot a fenti két link.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:10:17
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:11:19
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:12:04
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:13:51
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:16:40
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:18:24
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:21:14
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:26:01
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:30:43
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:31:45
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:34:28
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 18:42:25
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 18:57:42
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 19:24:57
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 19:38:11
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 19:42:01
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 19:47:18
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 19:51:41
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 19:53:12
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 20:18:22
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 20:23:53
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 21:23:56
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.15. 21:30:22
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.15. 21:36:17
**büdösmackó** 2013.09.16. 10:49:46
tej, bazdmeg, tej sertéshússal!!
áááááááááááá, de ocsmány!
jó szar a fotó is, remélem megtalállak,de esküszöm, megbaszlak egy működő teaforralóval!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.16. 13:09:01
**büdösmackó** 2013.09.16. 13:14:01
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.16. 13:16:24
**büdösmackó** 2013.09.16. 15:28:57
te tejjel főzöd a disznóhúst!