Túrós rántott hús hasábburgonyával, ahogy csak a legnagyobbak tudják
2013.09.28. 18:47
Senki nem mondhatja, hogy nem olvasok a sorok közt, hogy vájt fülem mellett fogadatlanul szállnának tova az apró utalások. Nem bizony! Márpedig ti, a rajongóim, nehezteltek rám, amiért elhanyagolom ezt a blogot. Milyen dolog, hogy eleddig csak a két legjobb poszt fűződik a nevemhez?! Milyen dolog, hogy a harmadik helyért vetélkedés elültette a széthúzás, az acsarkodás magvait, ami alkotóközösségünk szétbomlásával fenyeget?! - Joggal súghattak össze imigyen a hátam mögött, de csupán eddig és ne tovább! Megszoktam már, hogy csupán magammal versenyzek, és ilyen mezőnyben bizony nem könnyű helyt állni... De ismét megcsináltam, nyertem! És nem csupán e fórum hasábjain, vagy a hasábburgonyák frontján, hanem az egyetemes gasztronómia Olümposzán is elfoglalhattam végre a helyem! Pedig sok minden szólt ellenem. Soha nem csináltam még rántott húst, se hasábburgonyát, arról nem is beszélve, hogy cifráztam is a mutatványt, de végül minden jól sült el! Mármint, jól sült ki.
A dolog ott kezdődött - és én mondom, minden hadművelet sikere a megfelelő előkészítésen múlik -, hogy a 60 dekás csirkemellfilét még előző nap beáztattam fél liter fokhagymás tejbe, hogy ne legyen száraz, íztelen fosadék. Vezércsel volt ez a javából, a Schlieffen-terv szárnyas húsokra aktualizált változata. A célnapon pedig felszecskáztam három krumplit, majd előfőztem! A krumplival együtt tettem fel a vizet, majd forrás után lekaptam a sparheltről, így szavatolva az omlós belsőt. Hagytam száradni egy konyharuhán, közben folytattam a gigászi munkát. A speciális panír 20 deka lisztből, 25 deka túróból (bizony, nem káprázik a szemetek, túróból!), három tojássárgájából, valamint a habbá vert fehérjéből, egy teáskanál sóból és két deci tejből lett összekutyulva.
A vékonyra szeletelt csirkemellfilét felbundázzuk, majd bő lére eresztett olajban, adagonként kb. 10 perc alatt közepes "lángon" aranybarnára sütjük. Ha ügyesek vagyunk (én az vagyok, ti meg szopjatok csak!), a panír nem esik le a húsról, és még a túró csodás ízét is megtartja. A felesleges olajtól törlőkendővel, vagy - mint én, tehát a legnagyobbak - egy üres pizzás doboz segítségével szabadulunk meg, és már neki is láthatunk a hasábburgonyának. Az addigra már száraz félig főtt krumplit kisütjük, ennyi. Állítólag gyorsabban megsül, mintha nem főznénk meg előtte, de összehasonítási alap hiányában e kérdésben nem foglalok állást. A pizzás doboznak pedig van egy másik fele is, a gyengébbek kedvéért... Ja, utána fűszerezzük ízlés szerint.
Az eredmény önmagáért - és értem - beszél! Kurvajó lett, mintha az ízek tüzes bacchanáliát ülnének ízlelőbimbóim lágy ölén. Jing és a jang, menny és pokol, élet és halál tánca néhány falatban...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.28. 19:44:02
Ezért nem jó, ha úgy lopod a szöveget, vagy a képet, vagy mindkettőt. A képet nézve a bő olaj vagy kifutott már, vagy még nem került bele. De az új világrendbe vetett hitünket nagyban növeli az az állításod, hogy így nem ragad le a panír, mert ez azt jelenti, a fizika törvényei már megváltoztak! Az Úr elközelgett!
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.28. 19:46:49
A kép az első adag húsról készült, amit próba gyanánt elbasztam! De még így is finom lett... A receptem minden szava szentírás egyébként.
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.28. 19:56:55
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.28. 20:04:26
Ezer szerencséd, te gasztroanalfabéta, hogy velem hozott össze a jószerencséd, így elárulhatom, hogy a csirkehúst nem szokás fermentálni, azt kizárólag különböző halhúsokkal teszik elmeháborodott északi népek...
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.28. 20:07:17
Na de lásd, milyen vagyok: holnap posztolok egy Igazi Csirkés Ételt, ami után mindenki megnyalja a tíz ujját! És ehhez még rohasztani sem kell, csak kicsit érlelni, hogy épp csak egy kis szaga legyen. Azt meg a szupermarket megteszi helyetted, ha fagyasztottat vásárolsz!
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.28. 20:21:06
Ha arra pályázol, hogy kirántod azt, amit az én csirkémből szarok, hát akkor rossz ajtón kopogtatsz! Nem asszisztálok efféle beteges akciókhoz...
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.28. 20:39:59
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.28. 22:15:01
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 01:15:50
Jó, legközelebb majd én is arról posztolok inkább, hogy veszek a boltban 15 deka sonkát, és belerakom néhány zsemlébe...
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.29. 02:52:08
azt is buzisan csinálnád, szóval mindegy.
**büdösmackó** 2013.09.29. 08:06:25
**büdösmackó** 2013.09.29. 08:08:33
**büdösmackó** 2013.09.29. 08:10:16
**büdösmackó** 2013.09.29. 08:12:09
**büdösmackó** 2013.09.29. 08:30:27
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 09:07:29
Az a kép nyilván csak a kontrasztot hivatott megadni, az alkotási folyamat viszontagságai és az elkészült fogás kívül-belül káprázatos volta között...
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 09:09:02
A krumplira szórtam belőle, természetesen. Elvégre az oregánó olyasmi, mint a fokhagyma, minden ételbe kell belőle egy kicsi. De még jobb a több!
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 09:11:10
Mentségemre szóljon, a képen látható "tejnek" nem sok köze van a tehének emlőihez... (Éppen ezért inni nem is iszok ilyen genyát, de úgy voltam vele, hogy páchoz és panírnak jó lesz ez is.)
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 11:25:52
Zseniális húzás a túrófánk tésztájával bevonni a húst, épp ezért valami barackos vagy citrusos tejszínes szósszal tálalnám, ha adnék ilyen nuance-okra.
Csak kéne egy értékelő-szavazó doboz a posztok alá, az istálóját!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 13:07:05
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 13:14:42
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 13:19:17
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 13:20:27
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 13:30:04
A tegnap kész Golgota volt számomra - ebből a szempontból - mert tárcsán sütöttem volna hamburgert, de a tengely helyénél lévő hegesztővarratból bitumenszerű bugyborékok pöffedtek elő füstölögve a 600 fokon, úgyhogy serpenyő lett a vége... Öröm az ürömben, hogy Szancsó is beugrott egy fél órára! Addigra minden kihűlt és szottyos lett és nem is volt hajlandó koccintani velem az ebugatta himpellére, de legalább csevegtünk kicsit és a maradékot kiporcióztuk a kóbor macskáknak!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 13:37:21
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 13:45:12
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 13:55:15
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 14:01:10
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 14:04:34
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 14:11:37
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 14:13:46
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 14:26:08
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 15:30:25
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 15:47:33
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:17:43
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 16:25:49
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:29:10
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 16:33:36
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:36:37
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 16:37:41
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:39:29
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 16:41:48
Ravasz vagy, de nem eléggé!
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:47:13
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 16:53:27
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.29. 16:56:37
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 18:21:03
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 18:36:59
Figyelj szöszi, ha abból indulunk ki, hogy fogalmam sincs a főzésről, mégis zseniális kajákat csinálok, akkor lehet, hogy az informatikához fűződő közmondásosan felemás viszonyommal együtt is meg tudom csinálni, amire neked esélyed sincs! Bízd csak ide!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 18:41:41
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 19:22:55
VÁHÁHÁÁÁÁÁ, bazdmeg, és sikerült!
Igaz a te kódodat használtam, mert némileg cizelláltabb, mint amit én találtam, de vitathatatlan, hogy enyém az érdem... Szólítsatok eztán csak hekkerkirálynak!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 19:24:28
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 19:27:28
Szerintem korrekt ha minden kaja ugyan olyan értékelést kap... Legalább az illúzió adott, hogy ti is ugyan olyan jól főztök, mint én!
A nagyobb baj, hogy az én kódom meg a buzi blogger.hu-ra van kitalálva...
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 19:29:21
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 19:45:50
A vicc az, hogy ezek a telibebaszott bloghusok pont ezt az egy funkciót voltak képtelenek normálisan leírni...
inda.blog.hu/2007/07/30/blog_hu_sablonokban_hasznalhato_tagek_ii#post_rating
Most komolyan, aki ebből ért akárcsak egy szót is, az sosem dugott még nőt, az már biztos!
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 19:51:58
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 20:04:01
Ami igazán aranyos, hogy az idézett "segítséghez" fűzött minden második kérdés az értékelés részt firtatja, mégis basztak rá a fejlesztők...
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 20:04:52
LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.29. 20:28:26
ja, és tényleg nem tudok főzni, de hogy még egy rántottát se, igaz, Dragi?
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 20:32:14
Hova a rada kurva anyjába tűnt a többi sablon? Azokon kísérleteztem bőszen... És nem, nem azért tűntek el.
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 20:35:06
ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.29. 20:36:20
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.29. 20:54:46
Na, akkor eztet figyeld!
Elvileg megtaláltam a megoldást. Gyakorlatilag persze leszophat ez a szarság.
wordpress.org/support/topic/put-rating-in-text-widget-per-page
szanalmas 2013.09.30. 07:05:05
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.30. 14:22:53
panírnak igazhitű tősgyökeres magyar pediglen csúszával és harcsapaprikással merthogy azt másképpen gyalázat és valami liberál-genyóskodó arcokodás és árt a haza üdvének és a rezsiháborúnak az éhínség ezen szakában
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.30. 14:25:17
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.30. 14:32:18
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.30. 14:49:35
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.30. 14:51:32
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.30. 14:54:28
megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.30. 15:21:24
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.30. 15:24:07
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.30. 16:10:12
Az urad akkor alighanem jó nagy buzi lehet, mert a minap még a farkamról is csak a túrót csócsálta... Huhh, és tényleg!
"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.09.30. 16:13:30
Ha a meztélábas irigykedéseddel azt próbálod elérni, hogy az egóm tovább hízzon, és kifakadjak majd, mint a kisgömböc, el kell áruljam, hogy rossz nyomon jársz! Két lábbal a földön álló, szerény srác vagyok, aki ugyan elképesztő nagy király, de ennek ellenére - vagy talán épp ezért - leperegnek róla a mézes-mázos szavak...