Hozzávalók:

                      pár szem burgonya

                      sütnivaló kolbász

                      vöröshagyma

                      paradicsomlé

                      1 kanál disznózsír

                      1 tojásból gyúrt tészta, a csipetkéhez

                        amit lefeledtem a képnél, fűszerek:

                      só, bors, paprika

                      valamint víz

Ez a recept gyerekkorom emlékeiből tör fel. Néhány évente meg kell főzzem. Egy ideje motoszkál a fejemben, be kéne avatni benneteket ebbe az igen egyszerű, de nagyszerű, gyorsan elkészíthető, laktató étel elkészítésébe.

Nagyanyám így télidőben, disznóvágás szezonjában, mikor a hűtőláda még sehol sem, a fridzsider is csak elterjedőben volt, csak azon, nálunk jobb módúaknak volt, kiknek a kerítés is kolbászból volt, csereakcióval jutott friss kolbászhoz rokonok, szomszédok disznótorából kapott "kóstolójából".

Nem kell itt a cím miatt Jani bátyánkra gondolni, ki megmondta, hogy kimondja!

Nagyapám újságolvasó ember volt, ki a rádióból (minek földelése a placcon elhelyezett dobozkában lévő krumpliban végződött) sugárzó híreket sem mulasztotta volna el egyetlen nap sem, mégsem világosította fel nejét, ki politikával fikarcnyit sem foglalkozott, hogy nem kéne kolbászt rakjon a krumplilevesbe, hogy a krumplileves legyen krumplileves, mert ha kolbász van benne, akkor már kolbászos krumplileves, és ebben az esetben már nem mondhatjuk rá, hogy krumplileves, márpedig a krumplileves krumplileves kéne legyen. Egész egyszerűen azért nem vezette rá nagyanyámat az irányelvre, mert jobban szerette a krumplilevest kolbásszal, ezért inkább mondta: Anyjukom, főzhetnél jó kis kolbászos krumplilevest!

A mamám idekapok-odakapok emberke volt, elképzelhető, hogy nem ilyen sorrendben készítette az ételt, mint én. Tulajdonképpen nem lestem el, hogy csinálta, csak az íz és állag maradt meg, valamint a főzési tapasztalataimra hagyatkozván álltam neki.

Mivel tudom, a burgonya néhány perc alatt megpuhul, a kolbász is megfő ennyi idő alatt (tíz perc sem kell az abalében disznóvágáskor, rögtön, miután az első szakadt szálat betöltik a fiúk, mit lehet, szándékosan lyukasztanak ki, hogy mielőbb megkóstolhassák), ezért elsőként gyúrok egy tojással tésztát a levesbetéthez.

Ezután meghámozom a burgonyát, és hagymáról is lehántom sárga haját. A hagymából szándékosan választottam kettő kisebbet egy nagyobb helyett, mert apróbbra lehet metélni, ami pörköltnél nem ütközik annyira ki, mert mire a hús megpuhul, a hagyma is péppé fő, nem így a mi esetünkben, mi a forrásokkal együtt nem több fél óránál.

Itt már gyorsíthatom a folyamatot, mert tudom, míg a zsír eléri azt a hőfokot, mikor már hagyma nélkül füstjelzést adna a túlhevülés miatt, addig felkockázom azt, és már sistereghet is, hangsúlyozom: a disznózsírban, mert semmi más zsiradék nem hozza ki oly módon a paprika szín- és ízanyagát, mint a sertészsír.

Míg a hagyma pirulgat, 3-4 cm-es darabokra vágom a kolbászt, és apróra kockázom a burgonyát. Elsőre a kolbász darabkákat, majd a krumplit forgatom a sült hagymára, miket nem pirítok, épp csak átforgatom őket, hogy a kolbászból kiáramló anyag láthatóvá váljék a burgonyakockákon.

Ekkor fűszerezem sóval, őrölt paprikával és feketeborssal. Az utóbbit el is hagyhatnám, mivel a kolbászban is van, ha nem jutna eszembe kisebbik csemetém, ki belém sulykolta, bizonyos ételekből, mik közé a kolbászos krumplileves is sorolandó, nem maradhat ki; mert a bors hiányától már csak az lenne hiteltelenebb, ha krumpli nélkül lenne krumplileves a krumplileves. Ennek tudatában mégis az elhanyagolható összetevők közé sorolom a borsot.

Kavarintgatok rajta, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, gondolván a kívánt mennyiségre, valamint az ezután hozzáadandó paradicsomlére. Ha nincs paradicsomléd, sűrítettet használsz, annyi vizet tölts rá, amennyi levet szeretnél.

Előbb a vízzel felforralom. Hagyom megpuhulni az összetevőket, csak utána teszem hozzá a paradicsomot, majd azzal ismét forrásig hevítem.

Itt van időm az előre meggyúrt tésztát csipetkévé szaggatni.

Nem flancolok, megfelel a kiürült lisztes stanicli széttépve, mire kiterítem.

Egy tojást használtam a liszthez. Mivel nagy volt a tojás, több lisztet vett fel, mint amennyi tésztát elbírna a leves, így nem teszem bele mindet. Máskor is előfordul ilyen. Hasonló helyzetben vagy megszárítom a felesleget, vagy fagyasztóba kerül. Jól jön ez majd, mikor legközelebb olyan leves készül, mibe csipetke illik, nem kell tésztát gyúrogatni, csak zsupsz, beledobom, és kész!

A lisztesebb része maradt ki, a többit beleszórtam a fazékba, de ezt már a fantáziátokra kell bíznom, mert nem találom a fotót róla.

Az biztos, a csipetkedarabkák szépen felbukkantak a paprikától pirosan csillogó zsírbuborékok között, miből arra következtettem, lekapcsolhatom a lángot, és tálalható a paradicsomos, kolbászos krumplileves.

Íme:

           Ha gusztának találjátok, fogyasszátok egészséggel!

           Ha jól esne hozzá pogácsa, mondjuk, töpörtyűs, tessék!

Ha a pogácsa receptje érdekel valakit, de ha nem, akkor is, képek vannak, feltolom egyszer.