Kivel nem esett még meg, hogy nyirkos őszi éjen, forró, fűszeres hallevesre vágyott, amit kedélyes társaságban, Isten szabad ege alatt alkot rézbográcsban, míg a játszi lángnyelvek esetlegesnek tűnő kalamolása narancsszínű derengésbe öltözteti a tábortűz környékét! Velem pont ez történt a hétvégén.

Tekintve azonban, hogy a rosseb akar annyi edényt, eszközt koszítani és friss hal sem állt rendelkezésre, leleményesen adaptálódtam a körülményekhez. Kandi pillantásokat vetettem a kredenc eldugottabb részeire és tervem lassan alakot öltött.
Sokat segített a csapásirány meghatározásában, hogy gondoskodó szüléim másfél kiló, fokhagymás tejben pácolt csirkecomb filét hagytak a fridzsiderben; mondhatni, a Sors írta meg a menüt helyettem.

Hozzávalók:

- Végy egy multinacionális háttérrel rendelkező hypermarketben gén- és hormonkezelt ipari csirkehúst. Személyenként fél kilogrammot alapul véve könnyen kiszámolható, hogy hányan voltunk a víkendházban.
- Vastag, füstölt kenyérszalonnára is szükség lesz.
- Kell még legalább 4 darab, bocciagolóbis méretű vereshagyma, félfőre vágva.
- Mindenféle zöldség- és gombakonzervek, amiknek jövőre lejár a szavatossága.
- Spagettitészta.
- Víz, tej, fűszerek.

Az elkészítés módja:

Kaszaboljuk fel a pipihúst nekünk tetsző formára és méretre, majd borsozzuk erősen és öntsük fel 2,8%-os UHT tejjel, hogy teljesen ellepje. Zúzzunk bele fokhagymát bőségesen; ha nincs otthon legalább fél fej, akkor neki se álljunk.
Időnként nagypapánktól örökölt Doxánkra pillantva várjunk 24-25 órát, míg a kínai fokhagyma kifejti áldásos hatását, elfedvén a halliszten hízlalt tik átható muffszagát.
Katancoljunk egy darabig a sifonérban és konzervnyitó híján készítsük kezünk ügyébe a mindenes bicsakot.
Nyeszeteljük le pár bab-, bébirépa-, bébikukorica-, bambuszrügy-, zöldborsókonzerv tetejét, némelyiknek öntsük le a levét, míg másokét tartsuk meg.

szalonnya.JPG
Olvasszuk ki a kenyérszalonna zsírját, majd toccsantsuk a lipidekben gazdag, ízes alapra a szűrőben lecsepegtetett húst. Hőkezeljük pirulásig, majd távolítsuk el a főzőedényből szűrőkanál segítségével, praktikusan egy peremes, műanyag tálcára.

hus.JPG

Vigyázat! Ha esetleg eddigre már túlságosan be lennénk csápolva, akkor előfordulhat, hogy a gázláng fölé tartott polisztirol tálcánk egyik fele szőrén-szálán eltűnik vagy bánatosan lekonyul. Ilyen esetben - a főzés végeztével - rejtsük el a bűnjelet a szemetesben.
A maradék zsiradékon futtassuk meg a hagymát, míg színt kap, metéljünk mellé színes kaliforniai paprika csíkokat, majd jöhet vissza a kissé műanyagízű pörk- és ízanyagokban bővelkedő, előkezelt húskészítmény.

zőcség.JPG
Alapos átforgatást követően zúduljanak azok a konzervek! Időnként rázogassuk, szakavatott pillogással illessük, majd vegyük le takarékra a gázlángot, amíg a tésztát elkészítjük. Prickolhatunk rá némi szójaszószt, a keleties hatás kedvéért, fűszerként borsot, gyömbérport és házi habanerot ajánlok.

minden2.JPG

A jól ismert módon pirítsuk meg zsíron a félbetört lidlis spagettitésztát, barnulás után pedig öntsük fel forróvízzel.

tésztával.JPG

Sózzuk, borsozzuk és helyezzünk rá fedőt. Ha kész, borítsuk egybe a hússal és jól keverjük össze.
Nem maradt más hátra, mint a porciózás, tálaljuk ízlésesen, a teraszon lévő kerti asztalon, a kispesti Gránit gyár egyik legnépszerűbb tányérmodelljén.

tálalás.JPG
Zabáljuk meg és gyönyörködjünk a nyugovóra térni készülő természet csodáiban.

természet.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kifoztem.blog.hu/api/trackback/id/tr45528353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanalmas 2013.09.22. 14:35:20

A végeredmény ínycsiklandóan néz ki, a tálca miatt pedig őszinte részvétem!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 17:04:25

Ez az elősütött spagettitészta egészen elképesztő. Kedvem támadt főtt tésztát enni! Persze a többihez is csak gratulálni tudok, különösen a szójaszószos-gyömbéres ízesítéshez. Egyetlen dolgot nem értek csak: a fokhagymás tejben pácolt csirkét miért pácoltad fokhagymás tejben? Én vagy pácolatlan csirkét választottam volna, vagy ha pácolt van csak kéznél, nem pácolgatom...

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 17:05:27

Illetve van még egy kérdésem: ezeket az idegesítő bogarakat ki applikálta fel a blogra?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 18:06:03

@megszokács: Én applikáltam, de csak a poszt alá, és úgy programoztam, hogy eltűnjön, ha rákattintasz! Kompjúterzseniként számtalan elvárásnak, óhajnak-sóhajnak vagyok kénytelen megfelelni!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 18:09:28

@ripők: El is tűnik, csak aztán egy idő után újra megjelenik. Nem lehet kinyírni a kis rohadékot, örökéletre van kapcsolva!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 18:10:09

@ripők: Bár lehet, hogy csak frissítéskor jelenik meg újra?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 18:13:09

@megszokács: Igen, ez a fícsör része. Ha hiányzik, mert meggondolatlanul rákattintottál, akkor csak frissíted az oldalt és kész, máris ott van megint!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 18:17:20

@ripők: Ilyen remek poszt mellé érthetetlen ez az önbizalomhiány. Azt hiszed, így tudsz csak klikkeket generálni?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 18:22:23

@megszokács: Ugyan már királylány! A kísérletezés kedvemre való és büszkeség dagasztja mellykaskámat, hogy ilyen ügyes voltam!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 18:29:32

@ripők: Remélem, azért a kísérletezés odáig nem hajt majd, hogy a következő ételbe konzerv babcsíra helyett valami még gusztustalanabb dolgot, mondjuk mindenféle bogarat és csúszómászót hekkelsz bele, kínai menü címszó alatt...

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 18:33:27

@megszokács: Valami jó fűszeres lisztbe, panírba forgatva az sem lehet utolsó! Bár az engemet jól ismerők tudván tudják, hogy én aztán járt utat a járatlanért soha fel nem adnék! Szóval a hagyományos konyha mellé teszem a voksom, mégha időről időre tündökletes technikai megoldásokhoz folyamodom is!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 18:46:56

@ripők: Nem akarok videóval sokkolni, de a kínaiak az angolnát is úgy eszik, hogy még mozog, miközben szeletelik. Szóval panírról ne is álmodj, a liszt meg ismeretlen náluk, ezért esznek rizst!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 18:51:35

@megszokács: Az angolnát úgy kell mozgásképtelenné tenni, hogy nyakonfogod és a farkát odacsapkodod egy utcai pad ülőlapjához alulról. Tuti módszer, próbáltam. Enélkül hiába is fejezed le, kitekergőzik a fazékból.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 20:07:27

@ripők: Ők a fazékba csak addig rakták bele, amíg leforrázták, hogy lehúzható legyen a bőre. Utána szeletelték és ették is azon frissibe'.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 20:12:38

@megszokács: Nyúzni meg úgy kell, hogy százas szöggel átütöd a koponyáját, odarögzítvén a nyári konyha deszkaajtajához, aztán körbevágod a bőrét a kopoltyú alatt. A pirosnyelű kombinátfogóval simán lerántható ezután a gúnyája.

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 20:16:25

@ripők: Sejtettem, hogy a forrázás ehhez felesleges. Valószínűleg arról van csak szó, hogy a finnyás kínaiak nem eszik meg nyersen az angolnát, ezért aztán 5-10 másodpercig főzik nekik.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 20:32:38

Egyszer ettem fűszeresen grillezett házi angolnát. Legalább 16 másodpercig sikerült benttartanom. Az lehetett a baj, hogy a ropogós felszín alatt hideg, halízű, vizes trutyi volt. Hát tele is szaladt a pofám menten.

kiraaaaa 2013.09.22. 20:42:16

Csak annyit fűznék ehhez hozzá, hogy sztem túl sok húst akartál egyszerre lesütni, mert már tuti éhes voltál, azért rohantál.
Úgy kell sütni, hogy ne érjenek össze a húsdarabok, akkor nincs víz alatta.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 20:57:51

@kiraaaaa: Azt a vizet igenis el kell forralni belőle. Meg nem enném, csupa vegyszer!

kiraaaaa 2013.09.22. 21:02:57

@ripők: nem azt mondtam, hogy nem kell,d e kevesebb hús kevesebb víz!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 21:05:33

@kiraaaaa: De én sok hússal szeretem. Ződet egyenek a nyulak!

kiraaaaa 2013.09.22. 21:07:09

@ripők: két adagban sütöd meg a sok húst! na a hétszázát, látom felügyelni kell a főzési tudományod!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 21:10:00

@kiraaaaa: Azt a levet, ami kijön belőle, azt el is kell forralni! Ha több adagban pirítanám körbe, akkor az ösztrogénes lé bezáródna a rostok közé és soha többé nem tudnék kackiás bajuszt növeszteni!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 21:18:34

@ripők: Arra gondoltál már, hogy a víz elpárolog, a fokhagyma illóolajai elpárolognak, a klór elpárolog, de minden más vegyszer marad a húsban?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 21:21:52

@megszokács: Istókuccse, nem! Szóval ezért kezdek kancsöcsösödni is...?!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 21:31:45

@ripők: Nem, az genetikai alapon van. Nézz a disznó felmenőidre, és mindent megértesz.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 21:38:12

@megszokács: Azért nem kell mindjárt kekeckedni, te lábasfejű!

megszokács · http://kifoztem.blog.hu 2013.09.22. 21:42:44

@ripők: Ne vedd sértésnek, a sertés intelligens állat!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.22. 21:44:15

@megszokács: Kizárólag ezért nem vettem sértésnek!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.09.22. 23:04:51

erre a posztra csak annyit tudok írni, hogy legalább a tányér tetszik...

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2013.09.23. 10:07:19

hát én már ilyen hidegben kinemülnék kajolni
süti beállítások módosítása