Ezen krifika egy sokkoló, októberi szombat hatására íródott, amelyet most folytatunk, lévén még nem is érkleztünk meg Visegrádra, a történet elakadt a Pilisben és olvasóink azóta is pizsamájukat tépegetik esténként kínjukban azon tűnődve, hogy vajon mi is történt Visegrádon?!

(Megjegyzem, a szerző azóta már vagy húsz, egyéb vendéglátóhelyen volt, lenne mit mesélni.... Ellenben kurva sokat dolgoztam a Visegrádi gasztrószombat poszton, litániát írtam bazdmeg, és csak a harmadát közöltem le. Utálok a fióknak dolgozni, ezért jön a második harmad. Fogjuk fel mélyhűtött posztnak, amit most felmikróztunk. Ez van, ezt egye, kedves olvasó!)

.......Előzmények: http://kifoztem.blog.hu/2013/10/10/visegradi_gasztroszombat_i.....

Második rész:

Leszámítva pár őrült öngyilkos-jelölt motorost -és egy különösen barom, önmagát versenyautó-vezetőnek képzelő feketére neoluxozott golfost, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy hármas beláthatatlan kanyarnál négy gépjárművet előzzön egyszerre, igy kb. tíz másik ember életét garantáltan veszélyeztetve- utunk majdhogynem unalmas volt Visegrádig.

Visegrád felé az ellenkező irányba haladó autósok élénk lámpavillogtatása okozott némi izgalmat: a várt jelenség nem is maradt el, a rend büszke őrei lézerfegyvereikkel pontosan a Visegrád-táblánál vártak áldozataikra.
Semmi gond, mi kérem stresszmentesen, szabályosan közlekedtünk, félnivalónk szál sem.  A megszámolt rendőrök száma 11 fölött volt, röpke harminc kilométeren belül.

A Don Vito étteremre esett választásunk. Visegrád központja felé vettük az irányt, ahol további 6 rendőr és 4 polgárőr várt minket és terelte el a forgalmat a fellegvár felé vezető útról (eleddig 21 rendfentartó személy számoltatott meg) tájékoztatást nem adva. Parkolás után fejünket lehajtva -  2006 óta senki nem hiszi, hogy egy rendőr segíteni akarhat vagy jót is tesz baszakodáson és bűntetésen kívül- eloldalaztunk a rendőrsereg mellett és helyet foglatunk a már említett étterem egy félreeső, piros-fehér kockásterítős termében, ott is a sarokban, egy nyugodtnak látszó helyen. A többi helyiségben vagy minden asztal foglalt volt, vagy 6 fős asztal volt. Itt, ebben a teremben egy pizzasütő szorgoskodott, pár másik vendég már falatozott.

A fenti kép az antré, két 6 személyes asztallal, ezernyi gengszter és énekes-zenész képével (a két dolog nem zárta ki egymást sem akkor sem mostanában). Ott a bal felső sarokban van valami ami a gusztustalan, négereket ábrázoló képek mellett nyugtalanságra ad okot:

Mutatom a gonosztevőt közelebbről is. Pirossal bekarikázva. Igen ott, az a kibaszott hangfal! A tulaj minden sarokba szerelt egy ilyen szörnyeteget. A zene üvöltött az egész étteremben. Don Vito a harmincas évek figurája, viszont az occsó és torz hangfalakból a hatvanas évek másod- illetve harmadosztályú amerikai zenekarainak MP3-ra felírt, hihetelenül rossz változata áramlott idegbeteg gitárszólókkal. A hangfalakból áradó zaj -mert zene nem volt még jóindulattal sem- hihetetlenül irritáló volt. Az asztalnál nem hallottuk egymás hangját. Még egy nyugodt jazz vagy blues elment volna, de ez a szörnyű őrjöngés az elviselhetetlenséggel volt határos. A felszolgáló hölgy 5-6 percen belül megérkezett és feladtuk a rendelést: szerény üdítőket, valamint egy 'húsleves gazdagon' névre keresztelt tétel.

Gyanús körülmények: az étteremből kitekintve valami nagyon furcsát tapasztalhattunk, bár ezt ekkor még nem értettük meg. A leves csak nem érkezett. Az üdítők felszolgálásakor asztaltársam megkérte a pincérnőt, hogy legyen szíves lehalkítani a zenét. A felszolgáló 'hogyne természetes' elmormolása után távozott. Pár perccel később az őrjítő, az étterem hangulatához abszolút nem illő zene még hangosabb volt mint annak előtte.

Ekkor már mindkettőnk idegei pattanásig feszültek. Egyébként nem értem, miért érzi minden vendéglátó egység kötelezőnek, hogy éttermében üvöltsön valami szar rádió, vagy valamilyen zene. Bárhová megyünk szól valamilyen zene. A legszívesebben felrúgna valakit az ember dühében, hogy mindig mindenhol zenét KELL hallgatni, pl plázákban vagy szupermarketben. A legnagyobb idegi krízist a karácsonyt megelőző két hónapban szóló, unalomig ismételt 5 dal okozza nálam. Szerintem az amerikai plázalövöldözések sem véletlenül szaporodnak meg ebben az időszakban.

Látva asztaltársam fokozódó feszültségét egy ideig még tűrtem, de mikor kiderült számomra hogy egy CD-t hallgatunk, melynek nem a közepén érkeztünk, hanem valószínűleg az elején (csak nem akart lejárni az a szar) és a zene még hangosabb lett, olyan hangos hogy frankón nem hallottuk már egymást, csak ültünk, és a torz hangszóró szórta a még torzabb szólógitár vernyogását elpattant a húr: egy pillanat alatt a bárpultnál voltam és erélyesen felszólítottam (ami azt jelenti, hogy leordítottam a pincérnő fejét) az ott ácsorgó felszolgálónkat, hogy azonnal halkítsa le ezt a szart. Ekkor tett a hölgy valami olyat, amit nem kellett volna: elkezdte elmagyarázni nekem, vendégnek, hogy ez a zene az étterem hangulatának szerves része.

Nem írom le, mit is gondoltam hirtelen. Csak egy hajszál választott el a súlyos testi sértés okozásától. Maradjunk annyiban, hogy egy véres forgatókönyv suhant át az agyamban, miközben udvariasan közöltem, hogy a számlát mielőbb kérem.

Végre megkaptuk a húslevest 'gazdagon'. Ezt a képet közöljük inkább, mert ez a hivatalos változat. Valóságban a leves sárga volt, három szál tészta kavitált a langyos lében és három árva húskocka. Répa és zőggye a képen van, a valóságban nem adatott meg a szerencse hozzá.

Csend lett végre. Tizenöt másodpercig. Majd lassan, a leves végére, úgy öt perc múlva a többi szobában már újra üvöltött a hatvanas évek amerikájának selejtzenéje és lassan elkezdték azt felettünk is hangosítani. A számlára vártunk még tíz percet utána közöltem asztaltársammal, hogy jobb lesz ha elindulunk. Majd ha kell nekik a pénz, utánunk hozzák a számlát. Én megtettem a ráutaló magatartást a tartozás kiegyenlítésére, ők pedig arra, hogy nincs a pénzemre szükségük. A felszólgáló még a bárpulnál tette megintcsak a semmit, és átnyújtotta a hirtelejében kiállított számlát.

Étteremkrifikámat írva ránéztem a netre és az alábbi panaszt olvastam:

Lehull a lepel: Buzogányi Ildikó ökle már lesújtott!!!!

Eleve nem értem, hogy egy történelmi értékű településünkön miért nem egy magyar hagyományokat felevenítő, középkori ételeket, viseletet és zenéket bemutató étterem teszi még érdekesebbé a helyszínt. Ésszel fel sem foghatom, miféle ízlésficam jellemzi a tulajdonost és a jóváhagyó szerveket, aki Visegrádon, ezen a szent, törtnelmi helyen egy véreskezű gyilkos, egy halálosztó maffiavezér emlékének tiszteleg magyar történelem híres alakjai helyett, ráadásul mindezt megteheti Keresztelő Szent János templomának közvetlen szomszédságában! (nem csodálkoznék, ha a tulaj liberális, izraelita vagy mindkettő volna! )

Értékelés:

Hangulat: Dózerolnám

Korhűség: Dózerolnám

Étlap: Nevetséges, hiteltelen

Étel mennyiség: Nevetséges

Étel minősége: Szar

Tejérzékenyekek ajánlva: Magasról tesznek rájuk

Lisztérzékenyeknek ajánlva: Magasról tesznek rájuk

Felszolgálás: Kritikán aluli

Mosdók tisztasága: Korrekt

Ár: 2 üdítő és 2 leves 2500 forint...

Ezek után a Duna irányába haladtunk. Két másodpercig elgondolkoztunk az áttellenben levő önkiszolgáló éttermen  (honlapjuk elképesztően menő: http://piknikvisegrad.uw.hu/  ) de társam glutén intoleranciáját figyelembe véve az étlap szűköz volt, valamint a teljes étlap vagy babgulyás volt, vagy valamilyen rántott szarság. Nekünk más volt az elképzelésünk.

Értékelés:

Hangulat: Elmegy

Korhűség: Értelmezhetetlen

Étlap: Panír még a konyhásnéni is

Étel mennyiség: Okés

Étel minősége: Kis zsíros (greasy spoon)

Tejérzékenyekek ajánlva: Magasról tesznek rájuk

Lisztérzékenyeknek ajánlva: Magasról tesznek rájuk

Felszolgálás: Nemvót

Mosdók tisztasága: Nem ellenőriztük

Ár: okés

Korgó gyomorral vonzó lett hirtelen a Kovács-kert étterem mely három lépésre volt a rossz emlékű maffiaétteremtől, hangulatos, polgári étteremnek, nyugodt helynek tűnt..... (folyt köv)

Mert enni kell!

Szögezzük le mindjárt az elején, hogy egy személyre főzni nem lehet.
Ám én mégis hosszas kísérletezésbe kezdtem, hogyan tudnám optimalizálni az ökológiai lábnyomomat és ne négy személyre főzni, bár jóval nagyobb motivációt jelentett az, hogy nem volt kedvem 4-5 napig ugyanazt enni...
Tehát praktikus jótanácsaim a következőek:
* ha már kreatív alkotásra adjuk fejünket a konyhában, akkor már az alapaanyagok beszerzésénél viseltessünk kellő szigorral, és mindenből EGY darabot vegyünk! Nem számít, hogy mennyire szép a csokor répa, nem veszed meg azzal a felkiáltással, hogy majd csinálok még belőle mást. Nem, mert tuti ki fogod baszni két hét múlva a kukába az egészet.
* vegyél valószerűtlenül kicsi edényeket, mert minél nevetségesebben mini, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy sikerül benne egy adag valamit elkészítened
Szemléltető ábránk a rakott karalábé korai szakaszát mutatja be

* ha pedig épp rohadtul semmi kedved az egészhez már megint, akkor felelős állampolgárként támogasd te is az integrációt, és legnagyobb nyugalommal rendelj a törököktől egy kikúrt pizzát azzal a boldog tudattal, hogy szerencsére nem kell fogyókúráznod!

Koczkára téve az irredenta barátainkkal ápolt harmonikus nekszust, szögezzük le mindjárt az elején: mai ételünket nem az irhabekecsben pipáló góbék találták fel, hanem állítólag valami Székely József nevű egyén, aki a Petőfi művésznéven futó tót haverjával beugrott löncsölni egy resztórantba, ahol tudatos vásárlóként kieszközölte, hogy a napi rovancsra készülődő fogadós összeöntse a csévingek aljáról felkapart maradékot és diszkont áron rendelkezésükre bocsássa legott.

Most induló sorozatunkban - melyhez bloggertársaim különböző desszertutánzatai legfeljebb ha éles kontrasztként szolgálhattak - a desszertekkel fogunk megismerkedni. Mint az köztudomású, a desszert az étkezés utolsó fázisában kerül terítékre, funkciója az, hogy könnyed lezárást adva teljessé tegye az ebédet avagy vacsorát. Ennek megfelelően a desszerthez optimális húsféleség nem lehet nyesedékhús - ami jellemzően a desszertekhez túlságosan fajsúlyos disznóhúsból készül -, azonban remélhetőleg ebből senki nem következtet arra, hogy létezhet desszert hús nélkül! Szerencsére az emberi lelemény folytán eleink rájöttek arra, hogy a szárnyasok bizonyos részei - úgymint a felsőcombjuk - is alkalmas emberi fogyasztásra, s mivel a szárnyas könnyűnek elég könnyű, miért is ne lenne ideális desszertnek?

Mint képünkön látható, blogunk dicsfénye elhomályosítja a cukrot, így aztán desszertjeink méltán népszerűek azok körében is, akik répából, nádból és más takarmánynövényekből kinyert cukrot sohasem szednek a szájukba, tudva tudván, hogy a cukor egyetlen egészségkímélő hasznosítási területe a szeszgyártásban lelhető fel. Sorozatunk első két részében - mely egyébként az utolsó előtti és utolsó rész is egyben - tehát cukormentes, igen-nagyon egészséges, szárnyasból készült desszertekkel fogunk megismerkedni: a fahéjas csirkepörivel és a hamispaprikás hamiskrumplival. Kezdjük máris az előbbivel.

A kommentekben posztokon átívelően zajló vitát, miszerint a rakott krumpli, rakott zöldség, rakott ez-az sajttal vagy tejföllel az igazi, ezúton szavazásra bocsátom. Győzzön a jobb!

Rakott kaják - sajt vagy tejföl a tetejére?    Óccsó sajt taknyosan Óccsó sajt égetve Minőségi sajt taknyosan Minőségi sajt égetve Tejföl szottyosan Tejföl égetve Sajt ÉS tejföl Nem mondom meg! Pillanatnyi beállás