Velünk, legjobbakkal is előfordul, hogy megkívánjuk a gyorskaját. Van valami sajátos varázsa, hogy bemegyünk egy repceolajtól bűzlő hodályba, fél óráig sorban állunk, hogy papírtálcán bőrkéből és csontőrlemény pépből készült műhúspogácsát együnk keményítőrudakkal egy halkonzerv méretű étkezőboxban, majd leöblítsük egy nagy pohár kátrányos jéggel. Ez a poszt arról szól, hogyan lehet eme vágyunkat otthoni körülmények között, egészséges módon és sokkal drágábban valóra váltani. S bár a jó munkához idő kell, de egyúttal önmaga jutalma, és ha még ehetünk is egy jót utána, akkor miért is ne szánnánk rá egy fél délutánt az életünkből egy gyorskajáldás vacsorára!

Mai posztunk témája tehát házi hamburger házi buciban, házi kecsappal, rósejblival és vegyeszöldséggel. Mint az köztudomású, a hamburgerről csak a műveletlen amerikaiak hiszik azt, hogy köze van a sonkához, amit angolul ham-nek mondanak, és valójában mint ahogyan a Beatles is, egy észak-német kikötővárosból, Hamburgból származik, így aztán semmi köze holmi angolszászokhoz (amerikai olvasóink kedvéért: az "észak-német" kifejezés egy tájegységet jelöl Európában, és bármilyen hihetetlen is, bár hitlerjugendesek leszármazottai lakják, ám arrafelé mégis kevesebb a bőrfejű, mint Csikágóban). A hamburger alapvető részei - mint részben már sugalltuk fentebb - marha eredetű hússzármazék, darált állapotban; holmi pékáru; különféle, minél kommerszebb ízű szószok; friss zöldség; s továbbá ezektől elszeparáltan, de nem tőlük függetlenül, növényi olajban sütött hasábburgonya, azaz rósejbli. A hús és a szósz hivatott szolgáltatni az ízeket, a gaz divatból van benne, a pékáru funkciója az, hogy minimális szósz és zsír kezünkre invesztálásával is tudjuk harapni a húst, a krumpli pedig azért, hogy elteljünk tőle, és miután kiköltekeztük magunkat a gyorskajáldában, pénzünk fennmaradó részét különféle fogyókúrákra költsük. Ezek az alkotóelemek megbonthatatlan, szerves egységet képeznek; bármelyikük elhagyása beláthatatlan következményekkel járhat hamburgerfogyasztási szokásainkra nézve. Éppen ezért a recept megváltoztatása kizárólag orvosi felügyelet mellett ajánlott!

De lássuk is, miből lesz a cserebogár... Illetve nem, erről majd a bogárevő sárgákat istenítő Lédi fog nekünk beszámolni egy másik posztban. Mi maradjunk mégis a hamburgernél; jóllehet marhafaggyút enni nem kevésbé gusztustalan, mint ízeltlábúakat, de euroatlanti integrációnk alapfeltétele, hogy nyugatkonform módon állítsuk fel a prioritásainkat. Ez magyarul azt jelenti, hogy moslékot enni ér, de csak olyat, amit tőlünk Nyugatabbra is megesznek, mert ettől leszünk civilizáltak, míg a keleti mosléktól csak szittya tahók.

Első lépésként foglalkozzunk a marhahússal. Mi, mindannyian, főzőbloggerek és blogolvasók; a királyi többes jár ám a marhahúsevőknek, nagyon, igencsak, ahogy azt már megszokhattuk mi, mindannyian a kelt tésztához hasonlatos iramban növekvő gasztroblogoszférás hígagyú szakzsargonban. Nadeszóvalviszont amikor vásárolunk, érdemes eleve darált formában gondolkodni, így nem kell tudnunk, mi van benne valójában. Az okosok szerint az ideális hamburgerhús fartő és vesefaggyú 3:1 arányú elegye; azonban bár a szarvasmarha igen nagy állat, és így a veséje se kicsi, de számot vetve az arányokkal, könnyen kitalálhatjuk, hány McDonald's üzemelne, ha kizárólag ezen összetevőkből készülne a hambi. Szóval ne legyünk válogatósak; vezéreljen bennünket továbbra is az az alapelv, hogy jó alapanyagból még egy szakács is képes jót főzni; a művészet szar alapanyagból közepest varázsolni.  Nem beszélve arról, hogy bármit is teszünk bele: ha a hentespultról származik, biztosan jobban hasonlít majd a marhahúsra, mint a gyorséttermi változat. Ami persze könnyen vezethet csalódásokhoz, de ez nem lelkisegély blog, a picsogósok húzzanak a Kigondoltamra, ahol apavállalatunk munkatársai szívesen nyújtanak segédkezet, ami a leghatásosabb öngyilkossági módozatokat illeti.

Szóval fogjunk úgy fél kiló darált marhahúst. Ehhez a mennyiséghez pont meg fog felelni egy darab lilahagyma. A lilahagymát először is keresztbe' kettészeljük, majd a közepéből kivágunk pár nagyobb, ámde vékony hagymakarikát. Ezt félretesszük; a maradék hagymát akkurátus mozdulatokkal, mérhetetlen türelemmel és éles késsel igen apróra - ahogy mondani szokás, "finomra" - szeljük. A hagymát belekeverjük a darált marhába, meghintjük durvára tört fekete borssal, és meglocsoljuk bő teáskanálnyi worcester szósszal (ami a nevével ellentétben nem szósz, hanem híg, ecetes lé, de hát mit várunk ezektől a hamburgerzabálóktól, amikor még a rántott húst is keverik holmi tengerből származó állati eredetű hulladékkal). Itt szokás sózni is, de már megszokhattuk mi, kedves Olvasók, hogy a mi, megszokácsok receptjeiben ásványi szennyeződés igen ritkán fordul elő; ez egyébként azóta van így, amióta egyszer homokos kagylót ettünk, de ez megint csak egy másik poszt témája. Nosztalgiázás helyett (mert bár a kagyló szar volt, a gin elnyomta az ízét...) alaposan összegyúrjuk a masszát, majd félrerakjuk pihenni.

A következő feladat meggyúrni a bucitésztát. Fogjunk egy (felbontott) zacskó közönséges bóvli finomlisztet, majd a "laza csukló, merev könyök" hadművelet alkalmazásával zúdítsunk nagyjából 60-70 dekányit egy keverőtálba. Helyezzük a tálat kézmelegre kalibrált folyóvíz fölé, majd egyszer csak isteni sugallatra rántsuk félre a tálat és zárjuk el a csapot. Ekkor kellő mennyiségű folyadékot tudhatunk a tésztánkban; számfetisisztáknak úgy másfél-két decit saccolnánk, de Isten az atyánk, soha nem mértük le. Egy-két teáskanál szárított élesztő meg egy evőkanálnyi cukor, aztán lehet ezt is elegyíteni, majd félretenni kelni. Akkor jó az állaga, ha enyhén ruganyos, ellenben cseppet sem ragad már a kezünkhöz. Ezzel a módszerrel a hagyományosnál tömörebb, így laktatóbb, enyhén kalácsos jellegű tésztát kapunk. Jelen esetben hidegkelesztést alkalmazva egy óra után újra átgyúrtuk mi mindannyian  (ilyenkor kerülhetne bele só is, de a kagyló-elvet alkalmazva mi szurokfűvel és fokhagymaporral váltjuk ki), majd még egy óra kelesztés után érdemes a bucikat megformázni és félretenni, hogy a formát felvéve is dagadjanak még egy kicsit. Higgyük el, megéri: mi is dagadunk majd, és nem csak a büszkeségtől, de a buciktól is!

Bucik - cseles módon itt már megsütve

Amíg a buci dagad, egy fej lilahagymát és egy maréknyi fagyasztott paprikát kevés olajon karamellizálunk (vagyis barnás szélűre fonnyasztunk). Mikor már majdnem elégedettek vagyunk vele, kevéske cukrot zúdítunk rá, és azzal fejezzük be a karamellizálást. Kevés(!) vízzel felengedjük és botmixer segítségével pépesítjük, majd rátranszformálunk úgy két-három deci paradicsomszószt (ha darabos van csak otthon, neadjisten friss, akkor a pépesítés előtt helyezzük bele), különféle-fajta ízesítést alkalmazunk rajta (mehetnek bele zöldfűszerek, kiemelten kakukk-, szurokfű és bazsalikom, de el lehet vinni szegfűszeges-fahéjas, netán szerecsendiós irányba; magam ezúttal natúr változatot preferálva fokhagymával és kutyapöcsével ízesítettem csak), majd nem túl nagy lángon sűrűre rotyogtatjuk. Esetleg a végén megkínáljuk egy kis worcester-szósszal; ennek elhagyása esetén javallt utóbb majd mustárt is rakni a szenyóba (házi mustárreceptet is adnánk közre, de életünk egyetlen házi mustárja csapnivalóan szarul sikerült, úgyhogy ezt inkább keressük máshol). Ha nincs türelmünk kivárni, amíg besűrűsödik, hideg vízben elkevert kukoricaliszttel (úgy is ismert, mint étkezési keményítő) sűrítjük.

A kecsap készülte közben már a bucikák dagadoznak; újabb nem várt isteni sugallatra tehát egyszer csak begyújtjuk a sütőt maximumra. A bucikat sütőpapírra helyezzük, késsel megkarcolásszuk a tetejüket, majd vizes tenyérrel megsimogatjuk őket, hogy érezzék a törődést. Ezután a tűzforró sütőbe toljuk őket, nem nyitogatjuk feleslegesen a sütő ajtaját, ámbár tíz perc után kapnak még egy kis vizes simit, és úgy húsz perc körül egy villát vagy hústűt az oldalukba; ha már nem ragad a belseje sem a tűre, akkor van készen.

Közben a darált húsból húspogácsákat formázunk, majd a hagyományos módon, bő napraforgóolajban kisütjük a krumplit, amivel már nem lesz kedvünk pöcsölni, ezért beérjük a mirelittel. A krumpli elkészülte után - amit aranybarnára sütünk, mert jobban szeretjük, mint a mekis nyers változatot - törni kezdjük a fejünket, és az igazi, grillezéses megoldás helyett nemes egyszerűséggel a forró olajba applikáljuk a hambihúsokat, majd alaposan átsütjük mindkét oldalukat (ha netán médiumra vagy véresre szeretnénk, semmiképp se bő olajban süssük, hanem a sztéksütésből ismeretes módon, vékony zsírbevonatú, tűzforró serpenyőben, oldalanként 2-3 percig). Az utolsó két-három percre a felső oldalukra füstölt sajt szeletkéket helyezünk, és kissé ráolvasztjuk őket.

Kellően rossz minőségű marhahúst választva a húspogik szenzációsan kis méretűre is összesüthetők

Az összeállítás van már csak hátra: a sütőből kivett, néhány percig hűlni hagyott bucikat félbevágjuk. Jégsalátával megágyazunk a húsnak, amit bőven meglocsolunk házi kecsappal, majd lilahagyma- és paradicsomkarikákat stócolunk rá. Ráfordítjuk a buci tetejét, majd határozott mozdulattal a Föld középpontja felé nyomjuk, és testsúlyunkat használva foganatosítjuk azt, amit kompútermasinánk csak bonyolult algoritmusok futtatásával képes elérni (a tömörítésről beszélünk nyilván). A papírszalvétára - vagy magunkfajta igénytelenek esetén wécépapírból előléptetett konyhai papírtörlőre - lecsepegtetett rósejblival tálaljuk.

Igazi nyitott hambi, mint a menő hambis blogokon

Az étel előnye, hogy gyakorlatilag nincs ember, aki ne enné meg. Jóllehet egy igazi fasirttal nem érhet fel, de a kultusz, ami a hamburgert övezi, feledteti velünk azt, hogy tulajdonképpen egy nagypatájú, kérődző állat pukizós részét és egyes, alapesetben gépzsírnak hasznosított darabkáit szecskázták ételünkbe. De mint mondottuk volt, a házi készítésnek is vannak határai, s ha hallgattunk ránk, és már daráltan vettük a húst, mindez fel sem tűnhet nekünk; ha az illúzió megvan, a boldogság is garantált.

Jó étvágyat, aztán szép amerikai álmokat mindannyiónknak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.