A csöcs jó.

Bejegyzés értékelése:

Ó, ezt nem így kell, te ló! A sablonban kell scriptelni, nem egy csöcsbejegyzésben! De tréfának aranyos!

Már ott is próbálkozom, nyugi! :P

Egyébként a kód itt van:

Senki nem mondhatja, hogy nem olvasok a sorok közt, hogy vájt fülem mellett fogadatlanul szállnának tova az apró utalások. Nem bizony! Márpedig ti, a rajongóim, nehezteltek rám, amiért elhanyagolom ezt a blogot. Milyen dolog, hogy eleddig csak a két legjobb poszt fűződik a nevemhez?! Milyen dolog, hogy a harmadik helyért vetélkedés elültette a széthúzás, az acsarkodás magvait, ami alkotóközösségünk szétbomlásával fenyeget?! - Joggal súghattak össze imigyen a hátam mögött, de csupán eddig és ne tovább! Megszoktam már, hogy csupán magammal versenyzek, és ilyen mezőnyben bizony nem könnyű helyt állni... De ismét megcsináltam, nyertem! És nem csupán e fórum hasábjain, vagy a hasábburgonyák frontján, hanem az egyetemes gasztronómia Olümposzán is elfoglalhattam végre a helyem! Pedig sok minden szólt ellenem. Soha nem csináltam még rántott húst, se hasábburgonyát, arról nem is beszélve, hogy cifráztam is a mutatványt, de végül minden jól sült el! Mármint, jól sült ki.

Ez a lakoma nem igényel különösebb szájtépést, okos munkaszervezéssel netto 20 perc alatt elkészíthető.

Hozzávalók:

• Pénz
• Idő
• Szakács

További részletek itt.

Kálváriajárásom néhány nappal ezelőtt kezdődött, mikor is egy kedves barátom merő jószándékból megajándékozott egy csomó házi zöldségfélével, melyek többsége komoly értéket képviselt a szememben (úgy, mint paradicsom, különböző hagymák, krumpli), de legnagyobb megdöbbenésemre mindezen jóságok mellett kaptam egy méretes cukkinit is! Gyermekkorom óta meglehetős viszolygással viseltetek a tökfélék iránt (cukkini, padlizsán, patiszon), olyannyira, hogy már a gondolatuktól is heveny hányinger kezd kerülgetni, így egy darabig nem tudtam mitévő legyek - azt leszámítva, hogy a barátommal kénytelen-kelletlen, a jövőben mindenféle kapcsolatot meg kell szakítanom -, elvégre ételt mégsem dob ki a tisztességes magyar ember!

Nem telt bele egy hét - és ugyan ennyi álmatlan éjszaka - de megszületett a döntés, egy életem, egy halálom, ebből bizony valamit készíteni fogok, ha ehető étel nem is, ez a poszt legalább biztosan kisül belőle! És tényleg.

Kivel nem esett még meg, hogy nyirkos őszi éjen, forró, fűszeres hallevesre vágyott, amit kedélyes társaságban, Isten szabad ege alatt alkot rézbográcsban, míg a játszi lángnyelvek esetlegesnek tűnő kalamolása narancsszínű derengésbe öltözteti a tábortűz környékét! Velem pont ez történt a hétvégén.

Az elmúlt napokban - a hamarosan sorra kerülő fahéjas csirke mellett - három rendelés érkezett be bloggertársaimtól. ripők bablevest óhajtott, szancsónak lepényt ígértem, Lady Carambole pedig korianderes-csilis kajára vágyik. Ezek után nem volt kérdéses, hogy a pénteki vacsora - és mivel vályúban készült, a szombati-vasárnapi teljes napi menü is - B-típusú tepsis babgulyás lesz ungárische tortillyával.

Bevallom, az egyetlen komoly kaja, amit egynél többször készítettem el eddig, az a zöldborsóleves. Laktató, fingató és isteni, már annak, aki annyira szereti, mint én.

Nekiveselkedtem hát csütörtök este 8 órakor. Ma nem vajas galuskát szaggatok bele, hanem grízgaluskát. Hozzávalók:

Bár a kommentekben beígértem, hogy bableves és lepény fog következni, de vallási okokból ezt el kellett halasztanom. És mivel a vallás magánügy, sajnos nem mondhatom meg, mi késztetett erre!

Viszont mivel a nyesihusi-akció továbbra is tart, természetesen májpörköltet főztem, ami csakis igazán jó minőségű nyesedékhússal az igazi. Hosszas mérlegelés után a csirkemáj mellett döntöttem, mivel blogger társaim szemlátomást csirkepártiak, így aztán meg kell mutatnom nekik a csirke felhasználásának egyetlen étvágyat gerjesztő módját.